Sokan kipróbálták a sárkányrepülőt

Kilencedik alkalommal tartották meg a Krasznai Napokat A falunapi rendezvények közül a legnagyobb élményt a sárkányrepülés, illetve a fogathajtóverseny jelentette a kilencedik alkalommal Krasznai Napokat ünneplők számára.

2006. szeptember 04., 00:002006. szeptember 04., 00:00

„Ez az ember már tud valamit!” – kiáltott fel elismerően a futballpálya felett Ferinc Vince kacskaringózó sárkányrepülőjével tett csavaros ereszkedései és bukfencei láttán egy krasznai bámészkodó. A Magyarországról érkezett világbajnok a Szilágy megyei község napjaira két sárkányrepülőt is hozott, amelyeken pilótatársaival együtt Vízaknai Sándor krasznai amatőr sárkányrepülősnek a község határában berendezett repteréről kétpercenként emelte a magasba a kíváncsiskodókat. „Felszállás előtt a repülni vágyók rendszerint elbizonytalanodtak, a levegőben viszont már azt csodálták, hogy milyen szép fentről a vidék, és az emberek tényleg nem nagyobbak a hangyáknál” – mesélte Ferinc. Tegnap délután a világbajnok élménybeszámolót is tartott, amelyet a magasban készített képes összeállítással tett szemléletesebbé.
A légi bemutató mellett a fogathajtóverseny is több száz embert vonzott a focipálya köré. Pop Imre polgármester elmondta, nemcsak helyiek vonultatták fel kétfogatos hintójukat: Magyarországról is jöttek versenyzők. Az ápolt, fényes szőrű lovaikra büszke hajtók irányítására a négylábúak sorra hagyták maguk mögött az akadályokat, előbb lassú tempóban, majd galoppban.
A babér ezúttal nemcsak a lovak fejére került, hanem a község napjain hét bográcsban főtt borjúgulyásba is. Főzőversenynek indult, ám mivel a zsűri nem tudta eldönteni, melyik bográcsban van a legfinomabb étel, mindegyik szakács főztjét kitüntették. Gecse Ibolya házigazdaként vezette körbe a betérőt az ünnepség alkalmából berendezett tájházban. Krasznai szőtteseket és bútorokat, háztartási kellékeket gyűjtött össze a községben, és a hagyományhoz hűen rendezte be a két helyiséget: a vendégek fogadására fenntartott „nagyházat”, azaz tisztaszobát és a konyhaként is használt lakott részt, a „kisházat”. Egy másik helyiségben a szövéshez használt eszközök, a tiló, a kerekes guzsaly és az osztováta sorakoztak. „A fiatalok már nem becsülik a régi holmit. Nekem is sok ilyen szőttesem van otthon, a lányom mindig azt mondja, add el anyu, nekünk nem kell egy darab se belőle!” – legyint szomorúan egyik, templomból hazafelé tartó néni, akit a tájház vezetője hamar meggyőz arról, hogy nem érdemes eladni, mert a szőttesek – főként szellemi – értéke egyre inkább nő. A tájházban megtekinthető népviselet az RMDSZ-székházban kiállított száz évnél is régebbi fényképekről köszön vissza: egyházi és faluünnepeken készült felvételeken mosolygó helybeliek elevenítik fel a község egykori rendjét, szokásait, életét. A község ünnepén magyar, roma és román táncegyüttesek léptek fel, zenélt a háromszéki rétyi fúvószenekar, a fiatalok szabadtéri koncerten szórakoztak. A legkisebbekre is gondoltak a szervezők: játszóteret avattak számukra, a rendezvény teljes ideje alatt pedig a Gyerekkuckó várta a kicsiket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél