2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00
Az újdonsült EP-képviselő különben egyetért Borboly Csaba kezdeményezésével, hogy felül kell vizsgálni, és ki kell értékelni a választás eredményeit, ugyanakkor meg egyes területi tisztségviselőknek le kell mondaniuk. Ám szerinte nem teljesen jogos csak az ő számlájukra írni a helyenkénti sikertelenséget, hiszen nagyon sokan elégedetlenek az RMDSZ-szel. Éppen ezért Sógor az RMDSZ reformját sürgeti. Mint hangsúlyozta, ennek a szövetség vezetését is érintenie kell. Szerinte létre kellene hozni egy bizottságot, amelynek tagjai között az RMDSZ hat képviselője, míg a többi magyar szervezetnek négy küldöttje kapna helyet. Feladatuk az RMDSZ reformjának kidolgozása lenne. Továbbá Sógor úgy
látja, a szövetség keretében az eddigi kettő helyett négy platformnak kellene működnie, azaz a liberális és kereszténydemokrata mellé létre kellene hozni a szociáldemokrata és polgári platformot is.
A szenátor egyúttal köszönetet mondott a románoknak, amiért nem mentek el választani, hiszen távolmaradásuknak köszönhető, hogy a magyarság képviselői bejutottak az Európai Parlamentbe. „Ha a részvétel 31,03 százalékos lett volna, az RMDSZ nem jut be, ha pedig a szavazati joggal rendelkező polgárok 34,45 százaléka elment volna voksolni, sem Tőkés László, sem az RMDSZ nem jutott volna be” – jelentette ki.
Bálint B. Eszter, Székely Zita
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.