
Húszszázalékos fizetésemelést ígért a tanügyi kisegítő személyzetnek az oktatási minisztérium, így eredményesnek mondható a háromszékiek hétfői tüntetése.
2015. május 26., 19:182015. május 26., 19:18
Mint arról beszámoltunk, mintegy félszáz sepsiszentgyörgyi dada, kapus, karbantartó, takarító vonult hétfőn Bukarestben a tanügyminisztérium elé, nehezményezve, hogy rájuk nem vonatkozik az oktatásban márciustól alkalmazott 5 százalékos béremelés, ugyanakkor a munkakörülményeikkel szembeni elégedetlenségüknek is hangot adtak.
Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke elmondta, a tiltakozókat a minisztérium főtitkára és fizetésekért felelős igazgatója is fogadta – a szakszervezeti bizalmi szerint az általuk felsorolt panaszok egy részéről a szaktárca nem is tudott, mert a tanügyi szakszervezetek csak a pedagógusok érdekeit képviselik.
A tanügyi kisegítő személyzet július elsejétől megkapja a 75 lejes minimálbérnövekedést, s a minisztérium képviselői azt is megígérték, hogy augusztustól sürgősségi kormányrendelettel 12 százalékos fizetésemelést biztosítanak számukra, ez összesen 180 lejt, vagyis 20 százalékos növekedést jelent.
Arra is ígéretet tettek, hogy módosítják a munkaszerződéseket, jelenleg ugyanis olyan megállapodások alapján dolgoznak, amelyekben halmozták a kötelezettségeiket, például az óvodai dadák a gyerekfelügyelet mellett takarítottak és mosogattak, mindezért havonta bruttó 720 lej bért kaptak.
Nem ez az első eset, hogy háromszéki megmozdulások országos panaszokra hoznak orvoslást: évekkel ezelőtt a Kovászna megyében tüntető diákok harcolták ki, hogy az országban minden sorstársuknak kifizessék az ingázás költségeit.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!