Mint ismeretes, a kormány tavaly decemberi rendeletében megvonta a nevelési támogatást a 18. életévüket betöltő diákoktól, így januártól nem részesülnek a köznyelvben gyermekpénzként ismert juttatásban. Tiltakozásul a szerintük diszkriminatív intézkedés ellen a Kovászna Megyei Diákönkormányzat kezdeményezésére a háromszéki diákok januárban japánsztrájkba léptek. Az akcióhoz több mint tíz megye diákszervezete csatlakozott, a fehér karszalagos tiltakozás jelenleg is tart. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz) ugyanakkor több ezer támogató aláírást is összegyűjtött, a kézjegyeket tartalmazó íveket eljuttatta a Munkaügyi, Család- és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz.
„Én is a Makosz akciójára figyeltem fel” – közölte Kerekes Károly, hozzátéve, hogy már a kormányrendelet megjelenésekor jelezte a munkaügyi miniszternek, hogy a határozat nem megfelelő. Ugyanakkor elismerte, hogy a „gyermekpénz” csak a gyerekeknek jár, a felnőtt diákok számára más megoldást kell kitalálni. A Maros megyei képviselő be is nyújtott a parlamentbe egy erre vonatkozó törvénytervezetet, amelyet jelenleg a szenátus szakbizottságai tárgyalnak. Kerekes szerint azonban úgy tűnik, nem kell várni az általa benyújtott tervezet elfogadásáig, ugyanis az alsóház munkaügyi és szociális bizottsága törölte a 97-es sürgősségi kormányrendeletből a 18. évüket betöltött diákokra vonatkozó megszorító intézkedést. „Az új változat jövő héten kerül a plénum elé, és ha megszavazzák, visszaáll az eredeti helyzet – magyarázta az RMDSZ-es politikus. – Megvan a politikai akarat, a bizottságból mindenki egyetértett ezzel, így biztosan mindegyik párt támogatni fogja.” A parlamentbeli procedúra egy hónapig tart, és az ötnapos fellebbezési idő után az államelnök kihirdetheti a módosított jogszabályt. A képviselő szerint a felnőtt diákok csak ezt követően részesülhetnek a támogatásban, visszamenőleg nem kaphatják meg azt. A nevelési támogatás összege jelenleg havi 32 lej, amit az érettségiig vakációban is folyósítanak, és Kerekes szerint a kormány márciustól 40 lejre emeli.
A képviselő szerint a jövőben szükség lesz az általa készített törvénytervezetre is. „Alternatívát kívántam nyújtani a 18. évüket betöltő diákoknak. A törvénytervezet szerint iskoláztatási támogatásban részesülnének, amelynek értéke megegyezik a nevelési támogatással” – fejtette ki Kerekes. Mint mondta, a jogszabálytervezetnek szociális vetülete is lenne, a támogatásban azok a diákok részesülhetnének, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az átlagbért.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.