Hirdetés

Siker a szórványban: összehozza a magyar közösséget az Algyógyi Focikupa

algyógy, szorvány

Az Első Algyógyi Focikupa résztvevői

Fotó: Aknai Szilárd személyes archívuma

A szórványmagyar közösségét megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát az Algyógyi Focikupa, melyet idén második alkalommal tartanak meg a Hunyad megyei településen. A rendezvény nem csak a Hunyad megyei magyarokat, hanem távolabbi megyék lakóit is vonzza, hiszen egyszerre ígér sportot és szórakozást. Aknai Szilárd ötletgazdát, főszervezőt kérdeztük az október 19-én megrendezendő focikupáról.

Tóth Gödri Iringó

2024. október 16., 14:012024. október 16., 14:01

Először 2023-ban rendezték meg az Algyógyi Focikupát, melyre akkor csupán négy csapat jelentkezett. Aknai Szilárd, az Erdélyi-érchegység lábánál, Dévától 27 kilométerre fekvő városban működő ifjúsági központ vezetője, a rendezvény ötletgazdája szerint az első kiadás kissé spontán alakult, mindössze az mozgatta: jó lenne szervezni valami eseményt, ami kicsit összehozza a környék magyarságát. Bár kevés csapat nevezett be, szerinte a hangulatra tavaly sem lehetett panasz, a Kolozsvári Magyar Napok közönsége által is jól ismert Miklós Gyuri zenész volt a focikupa meghívottja, aki este igencsak jó hangulatot teremtett gitárestje során.

algyógy, szorvány Galéria

Az előző kiadáson nem voltak nagyon sokan, de a hangulat annál fergetegesebb volt

Fotó: Aknai Szilárd személyes archívuma

Aknai Szilárd szerint az első kiadás iránti alacsony érdeklődés nem vette el a kedvüket, sőt a maroknyi résztvevő hangulata inkább felbátorította őket: úgy döntöttek, hogy megpróbálnak hagyományt teremteni, így idén megszervezték a második kiadást.

Hirdetés

„A tavalyi első focikupa óta rengeteg eseményünk volt, jobban összekovácsolódott a közösség: szerveztünk túrákat, piknikezést, kialakult egy nagyon jó közösség. És akkor idén meghirdettük újból ezt a focikupát, és egyből hét csapat érdeklődött iránta” – idézte fel lelkesen. Hozzátette, idén a programot is bővítették, így például szakmai előadást hallgathat meg a közönség, Jaskó Ferenc történelemtanár, sporttörténész az Aranycsapatról fog bemutatót tartani, bográcsozás is lesz, illetve Miklós Gyuri az idei rendezvényen is biztosítja majd az este jó hangulatát, sőt ezúttal ő sem egyedül érkezik, zenészcsapata is vele tart.

Aknai Szilárd elmondta, nagy az érdeklődés a közösségben a kupa iránt, már körülbelül hetven-nyolcvan ember jelezte a csapatok játékosain kívül, hogy biztosan kimegy majd szurkolni, elmegy az előadásra, az esti bulira. Kiemelte,

bár első hallásra, olvasatra ez nem tűnik soknak, de figyelembe kell venni, hogy a körülbelül 5 ezer lakosú Algyógyon alig tizenegynéhány magyar él (a legutóbbi népszámláláson egészen pontosan 16-an vallották magukat magyarnak), és a környező településeken sem más a helyzet, szóval igencsak nagy siker, hogy ennyi embert mozgósítottak.

A résztvevő csapatok között van egy szászvárosi, két dévai, egy Zsil-völgyi és két kolozsvári, illetve jelentkezett még egy zilahi is, ám ők objektív okok miatt vissza kellett mondják a részvételt. Egy-egy csapatot 6 játékos alkothat, aminek kapcsán Aknai Szilárd kiemelte, hogy a Zsil-völgyében hat magyart összeszedni, aki ráadásul focizni is szeret, nem kis kihívás. A két dévai csapat közül az egyikben fiatalok, a másikban idősebbek szerepelnek.

Több csapat egyébként már összeszokottnak számít, ugyanis a térségben létezik egy másik hasonló torna, a Strázsa Focikupa is, melynek körülbelül két évtizedes hagyománya van, de amit három éve szintén Algyógyon rendeznek meg.

Idézet
Én nem is gondoltam volna, hogy ennyire ki fog alakulni ez a rendezvény. Egy év alatt legalábbis. Az is fontos, hogy közben voltak eseményeink, a túráinkon is 20-30 ember részt szokott venni, úgyhogy eléggé aktív és pörgős lett itt az élet”

– magyarázta a főszervező. Hozzátette, a második kiadáson az is újdonságnak számít, hogy nem az algyógyi sportteremben rendezik a mérkőzéseket, hanem Feredőgyógyon, műfüves pályán, jó körülmények között.

algyógy, szorvány Galéria

Bográcsozó magyarok a Hunyad megyei városkában

Fotó: Aknai Szilárd személyes archívuma

„A focikupának és minden más rendezvényünknek is az a célja, hogy magyar szemszögből népszerűsítsük megyénk szépségeit, mutassuk meg a világnak, hogy van még egy jó tenyérnyi magyar a vidéken” – zárta gondolatait Aknai Szilárd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
Hirdetés