Hirdetés

Schöpflin György volt az Európai estek meghívottja

A média működése révén egyfajta külön hatalmi ágat képvisel az államon belül, a budapesti kormánynak pedig kötelessége ezt a hatalomgyakorlást a köz javának érdekében szabályozni – jelentette ki Schöpflin György európai parlamenti képviselő (képünkön) Kolozsváron a nemrég megszavazott és a nyugati sajtóban nagy visszhangot keltő magyar médiatörvény kapcsán.

Hírösszefoglaló

2011. január 17., 08:312011. január 17., 08:31

A magyarországi politikus Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő meghívására a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyben tartott előadást csütörtök este Magyar országimázs: alkotmányozás, médiatörvény, határon túli magyarok címmel. Schöpflin arról tájékoztatta a közönséget, hogy Magyarország alkotmánya szerkezetileg nem változott a kommunista rendszer kezdete óta.

Véleménye szerint a magyarországi rendszerváltás nem hozott érdemi változást e téren, ezért a jelenlegi alkotmányozási folyamat gyakorlatilag a rendszerváltás beteljesülésének tekinthető. A képviselő elmondása szerint a vitát szító jogszabály az érvényben levő európai médiatörvényekből merítkezik, az ellene beindult sajtólavinát pedig az európai baloldal útkeresésének eszközeként látja, amely számára a médiatörvény kiváló ürügy volt, hogy politikai ellenfeleire csapást mérjen.

A határon túli magyarok helyzetével kapcsolatosan Schöpflin úgy vélekedett: a mindenkori magyar kormány feladata, hogy a határon kívül, a magyar kisebbségi sorsban élőkkel éreztesse törődését. „Szeretném, ha elindulna egy folyamat, amelynek eredményeként a határon túli magyarok egyenlő félként jöhetnek Magyarországra. Ennek a folyamatnak egy rendkívül fontos állomása a könnyített honosítási eljárás” – nyilatkozta a képviselő. Ugyanakkor megemlítette a franciák „frankofón” ötletét, amelynek vázára egy magyar változatot lehetne felépíteni: létre lehetne hozni egy „hungarofóniát”, amely lehetővé tenné a nagy magyar beszélgetést, függetlenül attól, hogy ki milyen szinten beszéli a magyar nyelvet, létrejöhetne egy határokon átívelő magyar tudat.

Az előadást követő beszélgetés során a két képviselő, a hallgatóság kérdéseire válaszolva elutasította azt a véleményt, mely szerint az Európai Unió magyar elnöksége nem tartja szem előtt a kisebbségi kérdést. Sógor Csaba szerint az EU-elnökség idején Magyarország legfontosabb feladata, hogy a lehető leghatékonyabban együtt dolgozzék a többi tagállammal és összehangolja azok minisztereinek, kormányainak a munkáját. Az elnökség idején Magyarországnak olyan környezetben kell dolgoznia, ahol a többség nem kellően érzékeny a kisebbségvédelmi témákra, ezért a kisebbségi ügyet csomagolva érdemes tálalni – hangsúlyozta az erdélyi magyar képviselő, aki szerint ebben a fél évben Magyarországnak lehetősége van olyan tőkét felhalmozni, amely segítheti a jövőbeni kisebbségvédelmi munka előrehaladását.

Sógor Csaba hangsúlyozta: a kisebbségvédelmi témákat a magyar–román kapcsolatok miatt is óvatosan kell érinteni. – Hosszú idők után jelenleg jó úton halad Románia és Magyarország együttműködése, de vannak olyan kényes témák, mint a közös történelmi múltunk megítélése, vagy akár a területi és kulturális autonómiák, amelyek a két ország kapcsolatában könnyen törést hozhatnak. Akkor tudunk kisebbségvédelmi témákban is sikeresek lenni, ha meg tudjuk őrizni a párbeszédet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés