Szombaton 18 órától az Ipp Art képzőművészcsoport festményeiből öszszeállított tárlat nyílik a sarmasági művelődési otthonban, azután a debreceni Csokonai Színház művészei mutatják be operett-gálaműsorukat. Az esti táncházban a szilágybagosi Birtalan József és zenekara húzzák a talpalávalót, a gépzenét kedvelők pedig szabadtéri diszkóban bulizhatnak hajnalig.
Vasárnap a 10.30-kor kezdődő ünnepi istentisztelet után helyezik el az új községháza alapkövét. Délután kezdődik az Európai Unió útjai című fórum, amelyen az uniós tagság adta pályázati lehetőségekről tanácskoznak Szilágy megyei polgármesterek, alpolgármesterek, tanácsosok, RMDSZ-tisztségviselők, a prefektúra és a megyei tanács elöljárói, illetve tisztségviselői, valamint a magyarországi testvértelepülések, Soltvadkert és Nagyhalász képviselői. A falunapokat záró esti tűzijátékig a sarmasági Illegetők népi táncegyüttes, valamint a Dália színjátszó csoport, a szilágycsehi Berekenye népi táncegyüttes, a zilahi Meseşul népi együttes magyar Terbete csoportja lép fel. A közönség emellett karatebemutatón, illetve a brassói New Effect, a sepsiszentgyörgyi Insect, valamint a magyarországi United és Pély Barna előadásán szórakozhat.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.