
Fotó: Facebook/Sapientia EMTE, Csíkszereda
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjainak élelmiszeripari fejlesztése nyert az Ecotrophelia élelmiszer-innovációs verseny magyar fordulóján, így ők képviselhetik Magyarországot a nemzetközi döntőn idén október 21-én és 22-én Párizsban - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) kedden az MTI-vel.
2018. június 13., 10:592018. június 13., 10:59
Az AMC által szervezett versenyen
A második helyen a mosonmagyaróvári Széchenyi István Egyetem csapata végzett a CandyFitt magas koffein és antioxidáns tartalmú, cukorbetegek által is fogyasztható keménycukorkával, a harmadik helyezést a Szent István Egyetem (SZIE) csapata szerezte meg a fűszeres tortillával.
A közlemény szerint Magyarországon 2013 óta rendezik meg az egyetemi és főiskolai hallgatók számára meghirdetett Ecotrophelia élelmiszer-innovációs versenyt.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!