
Fotó: Krónika
Az önkormányzat a 12 oszlopés a rajtuk függő tető ügyét többszöris megvitatta, több határozatot is hoztak, ámsemmi nem változott. Előbb az 2006/56-os határozatbana lebontásáról és értékesítésérőldöntöttek, ezt viszont a 2007/10-es döntésselvisszavonták, és úgy határoztak: aviszonylag ép épületrészeket átadjáka Kós Károly Általános Iskolának,ahol beépítik egy tornaterembe. Ezt a határozatotviszont elutasította a prefektúra, ugyanis kiderült,a soha be nem fejezett építmény még azállami közvagyon nyilvántartójábanvan, ahonnan előbb töröltetni kell, és áthelyezniönkormányzati tulajdonba, majd azutánrendelkezhetnek a sorsáról. „Az igazgatónakigaza van, valóban mielőbb el kell onnan vinni az építményt,mert életveszélyes” – mondta Pap Józsefpolgármester, hozzátéve, hogy folyamatban van azépítmény töröltetése az államiközvagyon nyilvántartásából. Amintez megtörténik, újra indítványozzamajd az építmény sorsának vitájáta helyi tanács ülésén. A polgármesteregyébként a fűrészporral üzemelő kazánházudvarára szeretné költöztetni az oszlopokatés a tetőt, mint mondta, fűrészporraktárnakalkalmas lenne.
Az épületet tornateremnekszánták, és az 1980-as évek elejénkezdték építeni. Ám hamar kiderült,hogy a nem megfelelő tervezés miatt az építményingatag. Túlságosan távol vannak egymástóla tartóoszlopok, és a tető nem fekszik rajtuk, emiattabbahagyták az építkezést, noha bizonyosrészein már falazni is kezdtek.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.