
Porcsalmi Bálint és Vincze Loránt
Fotó: RMDSZ
Az ígéretek ellenére bíróságon támadta meg Románia kormánya a Minority SafePack bejegyzését rögzítő határozatot – a keresetet még Sorin Grindeanu volt miniszterelnök írta alá.
2017. augusztus 17., 18:122017. augusztus 17., 18:12
Az Európai Unió Bíróságán támadta meg Románia kormánya az Európai Bizottságnak a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését rögzítő határozatát – jelentette be csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján Vincze Loránt, a kezdeményezést elindító Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, illetve Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Vincze Loránt elmondta:
ezt EU hivatalos közlönye is közzétette. Eszerint a kabinet június 28-án nyújtotta be keresetét az Európai Unió Bíróságán. A kormány ebben azt kéri a bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmissé az Európai Bizottságnak a Minority SafePack bejegyzésére vonatkozó március 29-ei határozatát.
Porcsalmi Bálint ugyanakkor pontosított: a keresetet még Sorin Grindeanu írta alá miniszterelnökként, miközben korábban az RMDSZ vezetőinek az ígérte, Románia nem hátráltatja a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
Fotó: RMDSZ
Vincze Loránt leszögezte: a román kormány gáncsoskodása semmiben nem hátráltatja a Minority SafePack aláírásgyűjtési akcióját. Sőt gőzerővel folytatják a munkát, hiszen míg eddig csak online gyűjtötték a kézjegyeket, csütörtöktől elkezdték a papíralapú aláírásgyűjtést is.

Az RMDSZ hétfőn egy sajtótájékoztató keretében indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát.
Újságírói kérdésre Porcsalmi Bálint közölte: a világhálón mostanáig mintegy 6000 szignót gyűjtöttek össze.
– fogalmazott Vincze Loránt. Szerinte ezzel nem csak a magyar–román kapcsolatoknak árt, hanem saját európai presztízsét is rombolja a kormány, hiszen Romániára egyáltalán nem jellemző, hogy aktív szereplője lenne az európai közpolitikák alakításának, ezért annál inkább szembetűnő, hogy az 50 milliós európai kisebbség jogait védő kezdeményezés ellen lép akcióba.
Mint ismeretes, az EU-nak akkor kell érdemben tárgyalnia a Minority SafePack kezdeményezésről, ha 2018. március 4-éig több mint egymillió aláírást sikerül összegyűjteni. Az aláírásgyűjtést a FUEN Kolozsváron tartott májusi kongresszusán indították el. A rendezvényen felszólaló Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kijelentette: Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió kézjegy összegyűjtéséből. Az RMDSZ ugyanakkor 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta.
Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.
Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.
Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.
A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.
Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.
Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.
szóljon hozzá!