
Porcsalmi Bálint és Kelemen Hunor
Fotó: RMDSZ/Serar Szabolcs
Az RMDSZ hétfőn egy sajtótájékoztató keretében indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát.
2017. július 17., 13:152017. július 17., 13:15
2017. július 17., 13:442017. július 17., 13:44
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a sajtótájékoztatón a szövetség által létrehozott Jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amelyik többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Csíkszeredából kivetítőn kapcsolódott be a sajtótájékoztatóba, és az újságírók jelenlétében töltötte ki mintegy három perc alatt az online aláírási ívet. A politikus elmondta:
„Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki a politikus.
Fotó: RMDSZ/Serar Szabolcs
Kelemen Hunor értékelése szerint az Európai Unió kettészakadt a kisebbségi kérdés értelmezésében. A nyugat-európai államok már a 20. század második felében rendezték a kisebbségek kérdését, és ezt az ott élő kisebbségek is elismerik, Kelet-Közép-Európában azonban az államok azt állítják, hogy modellértékű megoldásokat alkalmaznak, a kisebbségek pedig rendre cáfolják ezt a megállapítást. Úgy vélte,
Porcsalmi Bálint elmondta, arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy online írják alá a polgári kezdeményezést. Úgy vélik ugyanis, hogy ez az aláírási mód jobban népszerűsíthető az internetes felületeken. Az aláírásra készített honlap arra is lehetőséget biztosít, hogy az aláírók megosszák az aláírásukat visszaigazoló képernyőfotót a közösségi hálón.
Fotó: RMDSZ/Serar Szabolcs
Az ügyvezető elnök hozzátette:
azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmeztette az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kérte, hogy
Porcsalmi az MTI kérdésére kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba.
Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió aláírást sikerül összegyűjteni. Az aláírásgyűjtést a FUEN Kolozsváron tartott májusi kongresszusa keretében indították el. A kongresszuson felszólaló Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kijelentette, Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió aláírás összegyűjtéséből.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!