Hirdetés

RMDSZ-tag marad Tőkés

Átigazolásnak tekintette a kérést a Temes megyei szervezet. „Befogadó szervezet vagyunk” – magyarázta a Krónikának Tőkés László befogadását a Temes megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Halász Ferenc. A szervezet elnöksége hétfőn este több mint két és fél órás vita után döntött arról, hogy tagjai sorába fogadja Tőkés Lászlót.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. február 28., 00:002007. február 28., 00:00

Halász Ferenc elmondta,konszenzusos döntésre törekedtek, de végülmégis akadt ellene szavazó és tartózkodóelnökségi tag is. Az elnökség egyébkéntnem beiratkozási, hanem átiratkozási esetnektekintette Tőkés László kérését.Amint korábbi lapszámainkban megírtuk, a püspöktiltakozó gesztusnak szánta, hogy kilépett aKolozs megyei szervezetből és a Temes megyei szervezetbekérte felvételét. Az ellen tiltakozott, hogy aKolozs megyei szervezet elnöke kilátásba helyeztekét egeresi önkormányzati képviselőRMDSZ-ből való kizárását. A képviselőkugyanis Tőkés László független európaiparlamenti képviselő-jelöltségéhezgyűjtöttek aláírásokat.
„Nehéz helyzetbe kerültünk,mert akár igent, akár nemet mondunk, magunkraharagítjuk a tagságunk egy részét –jelentette ki Halász Ferenc. – Amint az elnökségiszavazás eredménye is jelezte, 2007-ben mármegoszlik az emberek véleménye. Tőkés Lászlónaksajátos kötődése van Temesvárhoz, az őneve és Temesvár összefonódik. Az is tényazonban, hogy a Tőkés László általelindított temesvári események óta eltelt17 esztendő, és nemcsak a politikai helyzet, az emberek ismegváltoztak.”
A szövetség Temes megyeielnöke elmondta, az elnökség saját belátásaszerint döntött, nem nehezedett rá nyomás azRMDSZ központi vezetése részéről. Az ügyetegyébként nem alapszabályzati kérdéskénttárgyalták. Korábban Halász azalapszabály előírásait idézte, melyekszerint kizárható a szövetségből az a tag,aki a választások során az RMDSZ jelöltjeivelszemben indul. Az alapszabályi előírást MártonÁrpád, az RMDSZ képviselőházifrakcióvezetője értelmezte a Krónikánakegy – a Tőkéséhez hasonló –székelyudvarhelyi esetben. Márton Árpádelmondta, az előírás csak a más pártokszíneiben induló jelölteket bünteti, afüggetleneket nem.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés