2011. január 18., 08:432011. január 18., 08:43
A megjelenteknek Rosmann Annamária, a nagyváradi státusiroda vezetője mutatta be a debreceni polgármesteri hivatal szakemberei által ismertetett ügymenetet. A tájékoztatás a státusirodák hálózatára, valamint a szövetség helyi szervezeteire épül – áll az RMDSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Gergely Balázs, az egyszerűsített honosításról való tájékoztatással hivatalosan megbízott demokrácia-központok igazgatója a Krónika megkeresésére leszögezte: sem az RMDSZ-t, sem másokat nem lehet eltiltani attól, hogy részt vegyenek a kedvezményes honosításról szóló tájékoztatásban. Az illetékes ugyanakkor aggályait fogalmazta meg az RMDSZ eddigi tájékoztatásával kapcsolatban, amely – mint mondta – több esetben is pontatlannak bizonyult.
„Jó az, hogy a könnyített honosításhoz az RMDSZ népszerűsítő szándékkal áll hozzá. Illetve a szövetség egyik része, ugyanis Frunda György és az RMDSZ más vezető politikusai megpróbálták lebeszélni az embereket arról, hogy igényeljék a kedvezményes honosítást, többen kérkedtek is vele, hogy nem igénylik azt” – reagált a hírre a Krónikának Gergely Balázs.
Mint lapunknak elmondta, arra kérték az RMDSZ-t, hogy a soron következő kongresszuson döntse el, mi a hivatalos álláspontja, Gergely szerint ugyanis tarthatatlan, hogy a szövetség egyik része megpróbálja megszerezni az első helyet a tájékoztatási versenyben, míg Frunda és mások igyekeznek lebeszélni az erdélyi magyarságot a magyar állampolgárság igényléséről.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.