Az RMDSZ képviselőinek így Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök és társai törvénymódosítási javaslatát sikerült részben ártalmatlanítaniuk. „Amennyiben hatályba lépett volna a javaslat, a föld- és erdőtulajdonosok lényeges bevételtől estek volna el” – állapította meg Tamás Sándor képviselő az RMDSZ hírszolgálatának nyilatkozva. Hozzátette viszont, hogy a tavaly elfogadott törvény olyan magas árakat szabott meg, hogy a vadásztársaságok csak kivételes esetekben tudták volna kifizetni a rájuk eső részt.
A képviselő a Krónikának elmondta, Tőke Istvánnal, a mezőgazdasági minisztérium erdészeti államtitkárával valamennyi háromszéki vadászterületre kiszámították a bérleti díjat, és azt találták, a kompromisszumos megoldás valamennyi parcellára a hatályos és a Kelemen Atilla által javasolt közötti értéket ad. A képviselő elmondása szerint a parlamenti végszavazáson sem maradtak el az izgalmak. „Tipikus bukaresti módon ugyanis a bizottsági szavazáson elfogadott szöveget utólagosan egy kicsit módosították” – magyarázta a képviselő. Azáltal, hogy nem a kilövési kvóta, hanem a kilőtt állatok alapján akarták számíttatni a bérleti díjat, 30–50 százalékkal csökkentették volna a területek tulajdonosainak kifizetendő összeget.
Benedek Barna háromszéki vadgazdálkodási mérnök, aki hónapokkal ezelőtt Kelemen Atilla törvénytervezetére irányította a figyelmet, nem mutatkozott elégedettnek a módosítással. Szerinte nem tarthatja sikerének az új számítást az RMDSZ. Hangsúlyozta, azt nem lehet visszamenőleges hatálylyal alkalmazni, így az év első felére magas vadászati díjat kell fizetniük a vadásztársaságoknak.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.