2011. november 24., 08:062011. november 24., 08:06
Sok külvárosban nincsen vagy nem minőségi a magyar nyelvű oktatás, a szülők részéről befektetést igényel a diákok ingáztatása a belvárosi magyar iskolákba” – hívta fel a közvélemény figyelmét Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kedden Budapesten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány- és diaszpóra-munkacsoportjának az Országgyűlésben megtartott alakuló ülésén, amelyen részt vettek a KMKF tagszervezetei által jelölt küldöttek, valamint a nyugati magyarság szervezeteinek képviselői.
Az RMDSZ-es politikus szerint a folyamat megállítására és megfordítására külön programot kell kidolgozni. Winkler Gyula egyúttal közölte, hogy a cselekvési tervet, az RMDSZ szórványprogramjainak úgynevezett második generációját december 17-én, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) fogadja el. A várható tervek között az EP-képviselő kiemelte a szórványgondnoki, valamint az ifjúsági szervezetek hálózatának létrehozását. „Szemléletváltás történt az RMDSZ szórványpolitikájában, hiszen új kihívásoknak kell megfelelni, ezért új eszközökre és új programokra van szükség” – hangsúlyozta Winkler Gyula. Az RMDSZ képviselője ugyanakkor felszólalásában ismét javasolta, hogy a KMKF november 15-ét nyilvánítsa a Kárpát-medencei magyar szórvány napjává.
Révész Máriusz, a munkacsoport fideszes elnöke eközben azt szorgalmazta, hogy jöjjön létre szoros kapcsolat a nyugati diaszpórában és a szórványban élő, valamint a magyarországi közösségek között. Mint elhangzott, a program a Székely–szórvány összetartozunk programhoz hasonlóan épülne fel. Winkler az eseményen egyúttal felhívta a figyelmet arra a jótékony hatásra, amellyel a román–magyar kormányülések a szórványban jártak, hiszen a megvalósított, konkrét terveken túl ezek a közösségek a legérzékenyebb fokmérői az etnikumközi viszonynak, és javasolta, hogy a két kormány újra vezesse be az együttes ülések gyakorlatát.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.