2011. június 28., 15:512011. június 28., 15:51
„Idén júliusban az Egészségügyi Minisztérium kiegészíti a ritka betegségek kezelését biztosító országos alprogram költségvetését 8 millió lejjel, így a program keretében további 44, ritka betegségekben szenvedő páciens részesülhet kezelésben: 7 Hunter-kóros eset, 3 Harler-kórban szenvedő beteg, egy kongenitális fibrinogénhiánnyal diagnosztizált, továbbá 33, veleszületett elsődleges immundeficienciával küzdő beteg” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter, aki a norvég egészségügyi szaktárca vezetőjével, Anne-Grete Strøm-Erichsennel közösen avatta fel az intézményt a szilágysági megyeszékhelyen.
Cseke Attila elmondta, annak ellenére, hogy a romániai egészségügyi rendszer költségvetési forrásai korlátozottak, a Ritka betegségek országos alprogramra több mint 52 millió eurót (221,42 millió lejt) különített el a szaktárca, ez az összeg növekedik tovább a jövő hónapban.
A szaktárcavezető emlékeztetett, 2007-ig egyetlen ilyen beteg sem kaphatott államilag támogatott kezelést. 2007-ben a program keretében kezelt páciensek száma 3165 volt, és azóta ez a szám folyamatosan növekedett. 2009-ben 3780, 2010-ben 4418, míg idén 4876, valamely ritka betegségben szenvedő páciens részesül megfelelő kezelésben az Egészségügyi Minisztérium által finanszírozott program keretében. A program költségvetése 2007-ben 70 millió lejnél kevesebb volt, és azóta folyamatosan növekszik: 2008-ban 90,182 millió lejt, 2009-ben 133,2 millió lejt, 2010-ben 160,5 millió lejt, idén pedig (az említett kiegészítéssel együtt) 229,4 millió lejt fordítanak az országos költségvetésből az Egészségügyi Minisztériumon keresztül, a ritka betegségekben szenvedők kezelésére.
A ma felavatott zilahi központot 1,874 milló euróból építették fel a norvég kormány támogatásával, az Egészségügyi Minisztérium hozzájárulása 80.000 euró. A létesítmény az országban egyedüliként nyújt magas szintű orvosi és szociális szolgáltatásokat mindazon pácienseknek, akik valamely ritka betegségben szenvednek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!