Hirdetés

Rezsicsökkentés „gyerekcipőben”

Családonként alig 10–20 lej mínuszt jelentene, ha a háromévesnél kisebb gyermekek kikerülnének a közköltséges nyilvántartásból. Az összeget a többi lakó között kellene elosztani, így nem biztos, hogy mindenki üdvözölné az intézkedést.

Barabás Hajnal

Dósa Ildikó

Simon Virág

2017. március 28., 18:482017. március 28., 18:48

Nemcsak a szülők, hanem a lakótársulási elnökök többsége is üdvözli a parlament azon döntését, miszerint ezentúl eldönthetik, hogy a háromévesnél kisebb gyermekek bekerüljenek-e abba a nyilvántartásba, amelynek alapján kiszámolják a havi közköltséget. Több székelyföldi tömbházfelelős lapcsaládunknak úgy nyilatkozott: a kicsikre vonatkozó „rezsicsökkentésbe” minden bizonnyal sokan bele fognak egyezni, hiszen nincs szó óriási összegről, háztartásonként havonta mintegy 10–20 lejjel lehet kevesebb a befizetendő összeg. Számos lakószövetségnél már eddig is bevett szokás volt, hogy a csecsemők után nem számolják fel a költségeket. Viszont az is előfordulhat, hogy a többi lakó gátolja meg az intézkedést, hiszen adott esetben újra kell számolni a költségeket, a kieső összeget pedig a többi háztartás között kell elosztani, ami viszont egyéni szempontból elenyésző teher.

Dumitru Rus, a Maros megyei tulajdonosi társulások ligájának elnöke úgy véli: hiánypótló intézkedést hozott a parlament, és szerinte számos tömbházfelelős élni fog a lehetőséggel, azaz szívesen beleegyezik, hogy a három­évesnél kisebb gyerekek mentesüljenek a kiadások alól. Rámutatott: eddig is sok helyen bevezettek volna hasonló előírást, de törvényes keret hiányában nem léptek. Rus úgy tudja, a kisgyerekes szülőknek kérvényezniük kell a kedvezményt. „Meggyőződésem, hogy sok helyen pozitívan fogják elbírálni a szülők kérését. Annál is inkább, mert nincs szó nagy összegekről, például egy négyemeletes, lift nélküli tömbházban átlagosan havi tíz lejről beszélünk, ami a többi lakóra leosztva nem jelent megterhelést akkor sem, ha két-három kicsi született a kö­zelmúltban” – magyarázta.

Így vélekedik Boros Tibor, a csíkszeredai Orgona lakószövetség elnöke is, aki elmondta: a hozzájuk tartozó tömbházakban eddig sem számították bele a közös költségbe a három éven aluli gyermekeket, ez már évek óta így van, miután közgyűlésen döntöttek erről a lakók. Hasonlóan járnak el a csíkszeredai Nárcisz lakástulajdonosi társulásnál, amelynek titkárától, Puskás Évától tudjuk, hogy a kisgyerekek csak egyéves koruk után kerülnek be a nyilvántartásba. A törvénymódosítás kapcsán elmondta: hamarosan közgyűlést tartanak, amelyen a lakók közösen döntenek arról, hogy a továbbiakban hogyan járjanak el. Puskás Éva szerint egyébként az emberek gyakran azzal érvelnek, hogy a lakásban tartott kutyák, macskák után sem fizetnek közös költséget, akkor miért kellene egy kisgyermek után.

A gyermekvállalást ösztönöznék a honatyák a módosítással – véli Varga István, a székelyudvarhelyi Tábor 3 lakótársulás elnöke, aki ugyancsak üdvözli a parlament döntését. Azonban túlzásnak tartja a hároméves korhatárt, indoklása szerint ugyanis már az egyéves kisgyereket is lifttel utaztatják szüleik, ugyanakkor szemét is termelődik utána. „A kedvezményezetteknek valószínűleg jól jön, de nem biztos, hogy a többi lakó örülni fog neki” – fogalmazott Varga. A napokban egyébként már több lakó is érdeklődött nála a változásokról, azonban amíg a módosítás nem jelenik meg a Hivatalos Közlönyben, nem hívja össze a társuláshoz tartozó huszonegy lépcsőház felelősét.

A kisgyerekes szülők többsége természetesen örül a módosításnak, többen azonban nem biztosak abban, hogy a kedvezmény a gyakorlatban is megvalósulhat, tapasztalataik szerint ugyanis a többi lakó általában nem díjazza, ha valaki kikerül a nyilvántartásból. Egy kétéves kislányt nevelő marosvásárhelyi édesanya arról számolt be: a lakószövetségi elnök sokszor a szomszédok miatt nem tud „emberséges” lenni. Amikor kislánya megszületett, a tízemeletes lépcsőházban még két hasonló korú pici élt, a tömbházfelelős pedig úgy döntött, utánuk nem számolja fel a közös költségeket. Ez viszont csak néhány hónapig működött, ugyanis amint az egyik szomszédnak feltűnt a változás, azonnal számonkérte az illetékeseket.

„Addig jártak a zsörtölődők a lakószövetség vezetőjének nyakára, amíg kénytelen volt beletenni a gyerekeket a nyilvántartásba. Kíváncsiságból megnéztem, hogy azok, akik irigyek voltak az állítólagos kedvezmény miatt, a következő hónapokban mennyivel fizettek kevesebbet: 70 banival” – magyarázta az édesanya. Jobban örült volna a szigorúbb szabályozásnak a kétgyerekes, szintén vásárhelyi Kovács Mónika is, aki szerint, mivel a kedvezmény javaslatként van megfogalmazva, lesznek olyan lakótársulások, ahol úgy tesznek, mintha mi sem történt volna.

A lakótársulások működését szabályozó, 2007/230-as számú jogszabályt módosító tervezetet múlt héten fogadta el a képviselőház döntéshozó kamaraként, vagyis a jogszabályt már csak Klaus Johannis államfőnek kell kihirdetnie. Az egy háztartásban élő személyek száma alapján számolják ki a szemétszállítási díjat, a közösen használt terek, például a lépcsőház kivilágításának és a lift működtetésének költségeit, a mindenkit érintő munkálatok értékét, illetve a földgázfogyasztás költségeit is, amennyiben a lakások nem rendelkeznek saját gázórával.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés