2007. december 28., 00:002007. december 28., 00:00
Eredményként könyvelik el, hogy sikerült visszaszerezniük kettõt az idén elvesztett heti három bukaresti járatukból. Amint arról már tájékoztattunk, tavasszal a Tarom vezetõsége úgy döntött, megszünteti a heti három szatmárnémeti járatát, és ezeket a gépeket átirányítja a közeli nagybányai reptérre. A légitársaság azzal indokolta döntését, hogy a fõváros és szatmárnémeti között repülõ 48 személyes gépeiken nincs elég utas ahhoz, hogy megérje fenntartani a járatot. A megyei önkormányzat közbenjárására azonban sikerült elérni, hogy novembertõl újra indulnak Szatmárnémetibõl Tarom-gépek, igaz, hogy csak hetente kétszer. Fechete igazgató reméli, a jövõben megszaporodnak a járatok, mivel úgy véli, nemcsak a légitársaság által „elvárt\" gépenkénti 15 utast tudják biztosítani, hanem ennél többet. Az ország északnyugati részében mindössze két repülõtér van, a szatmárnémeti és a nagybányai, viszont ezek között alig több mint 50 kilométer a távolság, így sok esetben komoly konkurenciát jelentenek egymásnak. „Az lett volna a legjobb, ha a két város között félúton épült volna egy reptér, amely mindkét megyeszékhelyet kiszolgálhatta volna\" – fejtette ki az igazgató. Az igazgató szerint az új szatmári ipari parkban megtelepedõ cégektõl reméli, hogy megemelkedik az utasok száma. Ezek a cégek várhatóan a következõ két-három év során helyezik majd üzembe a termelõegységeiket. A szatmári repülõtéren az áruszállítók vonzása érdekében idén megépítettek egy úgynevezett cargo-terminált, amelyben a vámhatóság egy röntgensugarakkal mûködõ rakomány-ellenõrzõt helyez el, így a jövõben nem kell arra várniuk a szállítóvállalatoknak, hogy csomagjaikat egyenként kibontsák vámellenõrzés végett. A biztonsági eljárásokon is szigorítottak idén: a világszerte életbe léptetett szabályoknak megfelelõen a reptér alkalmazottait ugyanolyan átvizsgálásnak vetik alá a gépre szállás elõtt, mint az utasokat, és hamarosan bombadetektorral is gyarapszik az ellenõrzõ rendszerük.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.