2011. szeptember 19., 07:402011. szeptember 19., 07:40
Répás Zsuzsanna reagálni kívánt arra a sajtóértesülésre, amely szerint az erdélyi pedagógusszövetség nem tud arról, hogy a Bethlen Gábor Alap (BGA) megkezdte volna a támogatások kézbesítését. A helyettes államtitkár rámutatott: félreértés történt, hiszen a kifizetések már szeptember 9-én megkezdődtek Szlovéniában és Horvátországban, ahonnan kevesebb kérelem érkezett.
A legtöbb igénylést Erdélyben nyújtották be, az itteni kérelmek mintegy 85 százalékát dolgozták fel eddig. Az eljárás idén gyorsabban halad az elmúlt tanévhez képest, amikor februárig húzódott a folyamat – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Amint arról a Krónika korábban beszámolt, Lélfai Koppány, a BGA új vezetője kijelentette: az idén életbe lépő banki átutalásoknak köszönhetően jelentős megtakarításra számítanak, emellett pedig az érintettek is korábban juthatnak majd hozzá a támogatásokhoz. Elmondása szerint Erdélyből mintegy 110 ezer kérelem érkezett, ez 150 ezer pályázót jelent a családi átfedések miatt.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?