Hirdetés

Répás: Erdélyben már 47 ezren megkapták az oktatási-nevelési támogatást

Az év végéig minden határon túli igénylőhöz megérkeznek az oktatási-nevelési támogatások, az utalások valamennyi régióban időben elkezdődtek – mondta Répás Zsuzsanna, a budapesti kormány nemzetpolitikai helyettes államtitkára.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. október 16., 14:452011. október 16., 14:45

Répás Zsuzsanna az MTI-nek elmondta: az utóbbi időben több olyan hír kapott lábra, hogy az érintettek nem kapják meg időben az oktatási-nevelési támogatásokat. A helyettes államtitkár minden ilyen információt határozottan cáfolt, hangsúlyozva: valamennyi régióban időben el tudtak indulni.

Azokban a régiókban, ahol kisebb létszámú kérelmező van, így Muravidéken és Horvátországban, már mindenütt megérkeztek a támogatások – mondta el Répás Zsuzsanna. Vajdaságban szeptember 26-án indult a folyósítás, és két hét alatt kiutalták a támogatásokat minden kérelmező bankkártyájára.

A legtöbb kérelmezőt számláló Erdélyben a legfrissebb, hétvégi adatok szerint mintegy 47 ezren, már szintén megkapták a támogatásokat.

Kárpátalján és Felvidéken a napokban indul a támogatások utalása - tette hozzá.

Az utalások idén sokkal hamarabb megtörténhetnek az új, gyorsabb és költséghatékony bankkártyás rendszernek köszönhetően, mint a korábbi években, amikor sokszor februárig is elhúzódtak a kifizetések.

Répás Zsuzsanna tájékoztatása szerint a pályázatok számát tekintve egyetlen régióban sincs jelentős változás az elmúlt évekhez képest. Erdélyből mintegy 110 ezer pályázat érkezett, ez 150 ezer gyermeket takar a testvérekkel együtt. Felvidékről mintegy 48 ezer, Délvidékről 25 ezer, Kárpátaljáról 20 ezer, Horvátországban ezer, Muravidéken néhány száz pályázó volt.

A helyettes államtitkár elmondta, normatív támogatásról van szó, az igénylők szinte mindegyike megkapja a 20 ezer forintos támogatást, amelynél új elem, hogy idei évtől az óvodásokra is kiterjesztették.

Arra fordítottak kiemelt figyelmet, hogy az igénylők ténylegesen magyar iskolába, illetve nevelési intézménybe írassák be, vagy járassák gyermeküket. Ha ez nem oldható meg, akkor jár a juttatás, ha hétvégi vagy egyéb magyar nyelvű foglalkozáson vesznek részt a gyermekek.

Ezt a határon túli magyar lebonyolító szervek szigorúan ellenőrizték – jelezte Répás Zsuzsanna.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés