
2025-ben fejezték be a kolozsvári és a Kolozs megyei rendőrség székhelyének felújítását
Fotó: Orbán Orsolya
Érezhetően javult a közbiztonság Kolozs megyében 2025-ben – derült ki a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság évértékelő sajtótájékoztatóján. Bár egyes területeken – így a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát tekintve – kedvezőtlenebb tendenciák mutatkoznak, összességében csökkent a bejelentett bűncselekmények száma, nőtt a rendőrség felderítési hatékonysága, és kiemelt figyelmet kapott a családon belüli erőszak elleni fellépés.
2026. február 05., 16:442026. február 05., 16:44
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság 2025-ös tevékenységét értékelő csütörtöki sajtótájékoztatón Radu-Adrian Moșuțan rendőrfőbiztos, a főkapitányság megbízott parancsnoka, valamint helyettese, Daniel-Sorin Graur rendőrfőbiztos vont mérleget a sajtó képviselőinek Kolozsváron. Adrian Moșuțan hangsúlyozta: a megyei rendőrség munkájának középpontjában továbbra is a közbiztonság fenntartása és a lakosság védelme állt. Az intézmény tevékenysége tavaly is a közrend biztosítására, a lakosság biztonságérzetének növelésére, valamint a nyilvános rendezvények zavartalan lebonyolítására összpontosult.
A rendőrségi tájékoztató egyik legfontosabb adata, hogy
Ez 6,1 százalékos csökkenést jelent egyetlen év alatt. Az igazságügyi bűncselekmények száma szintén mérséklődött: 11 075 esetet azonosítottak, ami 7,2 százalékkal kevesebb, mint az előző esztendőben. A részadatok szerint 1726 gazdasági-pénzügyi bűncselekményt regisztráltak, ami 1,26 százalékos csökkenést jelent. Az „egyéb” kategóriába sorolt, jellemzően kisebb súlyú – például rongálási – esetek száma 4623 volt, 6,79 százalékos visszaeséssel. A személy elleni bűncselekmények száma 7476, ezeknél 1,15 százalékos csökkenést mértek.
Moșuțan szerint ez egyértelműen a rendőrállomány fokozott erőfeszítéseit tükrözi.
Daniel-Sorin Graur (balra) és Adrian Moșuțan rendőrfőbiztosok tájékoztatták az újságírókat a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság tavalyi tevékenységéről
Fotó: Orbán Orsolya
A 2025-ös év egyik legfontosabb pozitív tendenciája a családon belüli erőszakos bűncselekmények számának csökkenése volt. Összesen 1445 ilyen esetet jelentettek, ami 19 százalékos visszaesést jelent 2024-hez képest. A rendőrségi illetékesek hangsúlyozták: a kedvező tendencia ellenére ez a terület továbbra is kiemelt prioritást élvez, mivel az áldozatok védelme és az ismétlődő erőszak megelőzése alapvető közbiztonsági és társadalmi kérdés.
Ennek jegyében 508 ideiglenes védelmi határozatot bocsátottak ki, amelyek közül 404-et végre is hajtottak – ez 65-tel több, mint az előző évben. A növekedés azt mutatja, hogy a hatóságok gyorsabban és határozottabban élnek a jogszabályok adta eszközökkel, különösen veszélyeztetett helyzetekben.
Fotó: Orbán Orsolya
A közlekedésrendészet adatai vegyes képet mutatnak. 2025-ben 1067 közúti balesetet regisztráltak, ami 176-tal kevesebb, mint 2024-ben. A rendőrség 3148 ellenőrző akciót hajtott végre, 39 695 bírságot szabott ki, 2914 jogosítványt vont be, valamint 1839 forgalmi engedélyt függesztett fel.
Ugyanakkor
A fő kiváltó okok továbbra is a gyorshajtás, az ittas vezetés, az útviszonyokhoz nem alkalmazkodó sebesség, valamint az elsőbbség meg nem adása.
Újságírói kérdésre válaszolva a rendőrfőbiztos kitért a 2024. október 1-jén Kolozsváron történt súlyos balesetre, amikor a Petőfi (Avram Iancu) utcában egy nagy sebességgel haladó Mustang típusú gépkocsi vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött, és a járdára sodródva súlyosan megsebesítette a Báthori István Elméleti Líceum egyik 12 éves diákját. Az újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy a baleset óta eltelt négy hónap során miért nem hallgatták ki a szülőket.
– fogalmazott Moșuțan. Elismerte, hogy az eljárás elhúzódott, ugyanakkor hangsúlyozta: a szülőknek joguk van tájékoztatást kérni az ügy állásáról, a hatóság pedig igyekszik felgyorsítani az igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokat. A kivizsgálás az ügyészség felügyelete alatt zajlik.
Az adócsalással kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva a rendőrfőbiztos elmondta: Kolozs megyében kevesebb ilyen jellegű bűncselekményt regisztrálnak, mint az ország több más megyéjében, ugyanakkor a tendencia itt is növekvő.
Iulian-Florin Timșa rendőrbiztos, a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
Fotó: Orbán Orsolya
Arra a kérdésre, hogy arányaiban mennyi pénzt tudnak visszajuttatni az államkasszába, Moșuțan hangsúlyozta: minden ügyben kötelező a vagyonvisszaszerzés, jelenleg mintegy 300 ezer lej értékű intézkedés van folyamatban, ami más megyékhez viszonyítva kedvező eredménynek számít.
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság megbízott parancsnoka összegzésként úgy értékelte: 2025-ben összességében javult Kolozs megye közbiztonsági helyzete.
Csökkent az utcai bűnözés – 9,31 százalékkal –, mérséklődött a bejelentett bűncselekmények száma, ugyanakkor a közlekedési balesetek súlyossága és a halálos áldozatok számának növekedése továbbra is fokozott figyelmet igényel.
A rendőrség a következő időszakban is a megelőzésre, a közlekedésbiztonság javítására, valamint az intézményi modernizációra és az intézményközi együttműködés erősítésére kívánja helyezni a hangsúlyt.

Integrált közúti ellenőrzést folytattak kedden a DN1-es főúton országszerte. Kolozs megyében a rendőrök a Bányabükk térségében végzett ellenőrzésekre meghívták a sajtó képviselőit is. A rendőrök elsősorban alkoholtesztet végeztek.
A Szilágyságban is adománygyűjtést indított a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért az RMDSZ. A szakhatóságok elemzik a torony leomlásának okát.
Egy 42 éves, szolgálaton kívül levő rendőrre támadt rá szerda este Nagybánya egyik utcáján egy 16 éves fiú, 24 órára őrizetbe vették – tájékoztatott csütörtökön a Máramaros megyei rendőrség.
Tíz év alatt megháromszorozódtak a kolozsvári lakásárak, mégsem dőlt be a piac. Sokan buborékot emlegetnek, mások szerint a kincses város végre „beárazza magát”.
Egymás után indultak az adománygyűjtési kezdeményezések a szilágycsehi református templom tornyának újjáépítésére: egyházi és közéleti szereplők, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat is segítségnyújtásra hívja a híveket és támogatókat.
Az egyik esetben a biztonsági őr ráförmedt a sürgősségen várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét, a második elszenvedője pedig egy beutalt, akinek a hozzátartozóit elküldték párnát vásárolni az ápolók, mert hiányos volt a kórteremben az ágynemű.
Jelentős, kereskedelmi célokra is kitermelhető potenciális urán-, arany-, kobalt-, nikkel-, ólom- és cinkkészleteket talált Bihar és Arad megye határán a Leading Edge Materials nevű kanadai vállalat.
Nem találtak áldozatot a romok alatt, a megsérült rendőr állapota stabil, életveszélyen kívül van – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság a szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlását követően.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
szóljon hozzá!