Hirdetés

Rendőrségi és gimnáziumi vizsgálat is indult a szexuális zaklatással vádolt csíkszeredai történelemtanár ügyében

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Hargita megyei rendőr-főkapitányság kedden bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak annak a pedagógusnak és volt RMDSZ-es városi tanácsosnak az ügyében, akit azzal vádolnak egykori tanítványai, hogy a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium történelemtanáraként szexuálisan visszaélt több diákjával.

Hírösszefoglaló

2023. november 28., 15:432023. november 28., 15:43

2023. november 28., 16:572023. november 28., 16:57

A rendőrségnek az Agerpres hírügynökség által idézett közleménye szerint az ügyészség irányítása alatt zajló nyomozás célja „a teljes tényállás” feltárása. Mint megírtuk, Orbán Zsolt feltételezett szexuális visszaéléseiről a pedagógus több volt tanítványa számolt be névtelenül az Átlátszó Erdély oknyomozó portálnak. A pedagógus augusztustól már nem tanára a Márton Áron Gimnáziumnak, munkaszerződését felfüggesztették, és november elején lemondott RMDSZ-es városi tanácsosi mandátumáról is.

György Géza a tanintézet aligazgatója kedden úgy nyilatkozott, hogy 2018-as kinevezésétől mostanáig nem volt tudomása a sajtóban megjelent esetekről, és a gimnázium vezetőségének sem jelentette senki a feltételezett szexuális visszaéléseket.

Hirdetés

Az aligazgató közlése szerint hétfőn belső vizsgálat indult az ügyben. Ezt megelőzően szombaton egy tanári értekezleten az iskola pedagógusai kifejtették a véleményüket a sajtóban megjelentekről. Kedden pedig újabb tanári értekezletet tartanak, amelyen az ügy tisztázását szolgáló további lépésekről döntenek. György Géza hozzátette, hogy „magánemberként, aligazgatóként és kollégaként” egyaránt meglepték a volt tanártársa elleni vádak, amelyek megfogalmazása szerinte „valóban súlyosak”, ha megalapozottaknak bizonyulnak.

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a megvádolt volt kollégáját jó tanárnak tartották a diákok, sokan felnéztek rá, és színvonalas oktatói munkát végzett. „Csak jókat tudnék róla mondani” – tette hozzá az aligazgató. György Géza beszélt arról is, hogy a megvádolt tanár maga kérte – személyes okokra hivatkozva – a munkaszerződése egy éves felfüggesztését; azt nem jelezte, hogy tényfeltáró cikk készül róla.

A történelemtanár 15 évig tevékenykedett városi tanácsosként az RMDSZ színeiben, november elején azonban lemondott mandátumáról, és kilépett az RMDSZ-ből is. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere ezzel kapcsolatban a sajtónak elmondta, a pedagógus azzal indokolta döntését: nem szeretné, hogy a magánéleti ügyei befolyásolják az önkormányzat tevékenységét. Az elöljáró kifejtette, hogy „sokkolták” a sajtóban megjelentek, és hatósági vizsgálatot lát szükségesnek ebben az ügyben.

korábban írtuk

Több évtizeden keresztül ápolt intim viszonyt diákjaival egy tanár Csíkszeredában
Több évtizeden keresztül ápolt intim viszonyt diákjaival egy tanár Csíkszeredában

Diákjai bizalmába férkőzött, majd többükkel szexuálisan is visszaélt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik pedagógusa, volt városi tanácsos – állítja az Átlátszó Erdély.

Markó Ilona, a csíkszeredai tanintézet igazgatója a Székelyhon portálnak kedden úgy nyilatkozott, hogy a botrány kirobbanása után nem sokkal, szombaton négyórás gyűlést tartottak a kollégáival, és elkezdték feltérképezni, mi a teendőjük.

Az igazgató közölte, tervezik, hogy hivatalos kivizsgálást kérnek, az erre vonatkozó kérvényt meg is szövegezte, a főállású tanárokat tömörítő tanári tanács pedig kedd délutáni gyűlésén döntenek arról, hogy továbbítják-e. „Elsősorban arra szeretnénk rávilágítani, hogy a húsz évvel ezelőtti ügyeket nem tudjuk felgöngyölíteni. Nincs ugyanis rálátásunk az ügyre. Azt azonban szeretnénk látni, hogy most vannak-e ilyen problémák” – hangsúlyozta Markó Ilona. Mint fogalmazott, egy módszert keresnek, amely lehetőséget teremt a személyiségi jogok védelme mellett arra, hogy anonim módon tudjanak őszintén nyilatkozni a diákok, tanárok, ha ilyen esetekről tudnak.

Diákjai bizalmába férkőzött, majd többükkel szexuálisan is visszaélt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik pedagógusa, volt városi tanácsos – állítja az Átlátszó Erdély. Az oknyomozó portál által két részletben közölt írás szerint az oktatási intézmény „sztártanárjának” nevezett Orbán Zsolt – aki közel húsz évig volt városi önkormányzati képviselő – évtizedeken keresztül követett el szexuális abúzust diáklányokkal szemben. A cikkben kilenc nő nyiltakozik az őket ért bántalmazásokról, történetüket valamennyien a névtelenség feltételével tárták a nyilvánosság elé.

Orbán Zsolt – akit idén nyáron több egykori tanítványa közös levélben kereste meg és szembesítette korábbi tetteivel – a portál megkeresésére csak azokat a kihasználásokat ismerte el, ahol a viszonya volt diákjaival nyilvánossá vált. Azt állítja, csak nagykorú diákokkal volt kapcsolata, miután már elvégezték a középiskolát. Orbán egyébként november 10-én lemondott városi tanácsosi mandátumáról, és a képviselő-testület egy olyan tanácsülésen fogadta el a lemondását, amelyre nem hívták meg az újságírókat. Nyáron az FK Csíkszereda labdarúgó klubhoz igazolt tanulmányi igazgatónak.

Közben a Maszol és a Transtelex portál leközölte kedden azt a levelet, amelyet a csíkszeredai tanintézet tanárának írt Orbán Zsolt 2009-ben végzett osztálya. A levelet a közös állásfoglalás és az elhatárolódás céljával együttesen fogalmazták a volt diákok, és az osztály 22 tagjának aláírásával, valamint néhány egyéni, személyes hangvételű üzenet kíséretében idén júliusban postai úton juttatták el egykori pedagógusuknak.

Indoklásuk szerint azért hozták nyilvánosságra a levelet, mert Orbán Zsolt álljtásuk szerint annak tartalmát „kiforgatta, és nemcsak valótlanul idézett belőle a sajtóban megjelent nyilatkozatában, de igaztalanul zsarolásnak állított be”.

A volt diákok közölték egykori tanárukkal, hogy többen diákként is tudtak, mások később értesültek arról, „amit tett és tesz”, és azt is tudják, hogy az osztályközösségen kívül is sokan tudatában voltak a cselekedeteinek. „Társadalmi felelősségünk tudatában és lelkiismeretünk szerint elhatárolódunk tőled, Orbán Zsolt, és attól ahogyan többszörösen visszaéltél a tanári pozícióddal hosszú éveken keresztül. A megkapó, engedékeny tanár bácsi szerepet felhasználva számos érzelmileg és értelmileg fejlődésben lévő fiatal integritását tudatosan sértetted (…) Minden egyes helyzetben, amikor pedagógusi minőségeden túl privát üzenetet küldtél, hozzáértél, érzelmi és testi kapcsolatot létesítettél diáklányokkal, te voltál a tanár, te voltál a felnőtt, te voltál az, akinek minden kétséget kizáróan meg kellett volna húzni a határokat” – szerepel a levélben.

A volt diákok közölték, a későbbiekben semmilyen közösséget nem kívánnak vállalni egykori pedagógusukkal, akit felszólítottak, hogy tanári tevékenységével a vélelmezett visszaélések miatt haladéktalanul hagyjon fel. „Ne tölts be semmilyen pozíciót tanügyi intézményben vagy közigazgatásban. A visszaéléseid bántanak, a bántásokkal hagyj fel” – olvasható a diákok levelében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
2026. június 09., kedd

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat

Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat
2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát

Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát
2026. június 08., hétfő

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi

A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi
2026. június 08., hétfő

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is

A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is
Hirdetés
Hirdetés