2007. szeptember 13., 00:002007. szeptember 13., 00:00
Korábban éveken keresztül még iskolakezdés után is hosszas viták folytak, amíg a diákok megkaphatták a nekik járó tejet. Baka Mátyás szerint az idei versenytárgyaláson már nem is fogadták el az Agropan Star jelentkezését, mivel nem felelt meg a pályázati kiírásnak, amely szerint az a cég, amely egyszer szerződést bontott, többé nem vehet részt a programban. A pályázat nyertese a Dorna cég lett, amely vállalta, hogy 60 banis egységáron naponta több mint 16 ezer háromszéki kisdiáknak biztosít tartós, úgynevezett UHT tejet. Baka szerint a tejbeszállítónak összesen kétmillió lejt kell kifizetniük ebben a tanévben. Mint mondta, idén sem ment könynyen a versenytárgyalás lebonyolítása, mivel az eredményt megfellebbezte egy brassói cég, amely a jelentkezési határidő után fél órával adta le pályázatát. A fellebbezést az országos bizottság bírálta el, és visszautasította a brassói vállalkozás jelentkezését, így a Dornával köthették meg a szerződést. „A kiflit az Erpék cég biztosítja a kisdiákoknak, mivel ez a vállalkozás már az elmúlt években is megbízhatónak bizonyult” – számolt be Baka. A kifli beszállítójával úgy kötöttek szerződést, hogy az a megye három térségében alvállalkozóknak engedi át a szállítást. Ennek értelmében a Kézdivásárhely környéki tanintézetekbe az Admira Kft., Kovászna környékére a Scorpio Com, míg Bodzaforduló környékére a Morărit Rovasit Kft szállíthatja a kiflit. Lapunk értesülése szerint az iskolakifli darabjáért 27 banit fizetnek, a szerződés összértéke több mint 950 ezer lej.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.