2011. május 17., 08:002011. május 17., 08:00
Erdély legnagyobb tudományos magyar diákszemléjén 27 szekcióban több mint száz szakember zsűrizett, akik nyolcvan dolgozatot a két év múlva Magyarországon megrendezésre kerülő XXXI. Országos Diákköri Konferenciára javasoltak.
Az idei rendezvényt olyan szaktekintélyek tisztelték meg jelenlétükkel, mint dr. Andrei Marga, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, aki elismerését fejezi ki, amiért a magyar egyetemi közösségnek sikerült ilyen hosszú éveken át nemcsak megőrizni, hanem erősíteni is a tudományos megmérettetés hagyományát vagy dr. Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, aki örömmel nyugtázta, hogy Erdélyben is virágzik az „önkéntes megmérettetés” tradíciója. A konferencia fővédnöke dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet által szervezett tudományos verseny szimfonikus koncerttel egybekötött záróünnepségén Talpas Botond, a KMDSZ elnöke kifejtette: büszke rá, hogy az ETDK mára fontos mérföldkővé vált az erdélyi kutatók tudományos életében és ígéretet tett arra, hogy a diákszervezet a jövőben is megszervezi majd a szakmai rendezvényt. Vetési Imola, a konferencia stratégiai koordinátora elmondta, a szervezőkre és versenyzőkre egyaránt igaz volt az, hogy mertek álmodni.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!