Hirdetés

Rekordokat döntögető kihágások az ünnepek előtt

Még javában tart a karácsonyi ünnepek előtti fenyőfa-árusítási időszak, de már több törvénytelenül eladásra kínált fát foglalt le a Hargita megyei rendőrség, mint tavaly összesen – számolt be Gheorghe Filip, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Pinti Attila

2015. december 22., 14:072015. december 22., 14:07

Ami a pirotechnikai eszközöket illeti, a helyzet még rosszabb: az elmúlt napokban több petárdát és csillagszórót koboztak el a megye területén, mint az elmúlt négy évben együttvéve.

Ştefan Teslovan ezredes, a rendőr-főkapitányság illetékes osztályának vezetője elmondta, a pirotechnikai eszközök forgalmazását célzó átfogó ellenőrzések november 21-én kezdődtek és január 10-éig tartanak.

„Osztályunk munkatársai gyakorlatilag nem is ünnepelnek. Néhány éve még őrültek háza volt Csíkszeredában szilvesztert megelőzően, decemberben folyamatosan szóltak a városban a petárdák. Az utóbbi években sikerült ezt visszaszorítani\" – mondta Teslovan, aki szerint az elmúlt napokban elkobozott petárdák, tűzijátékok és egyéb pirotechnikai eszközök értéke eléri a 40 ezer eurót.

A rendőrség eddig öt házkutatást tartott, kilenc bűnügyi iratcsomót nyitott, jelenleg tizennégy személyt vizsgálnak. Csak Székelyudvarhelyen több mint harmincezer, Gyergyószentmiklóson pedig mintegy húszezer pirotechnikai eszközt foglaltak le.

Radu Gheorghe ezredes, az erdészeti bűncselekményeket vizsgáló osztály vezetője arról számolt be, hogy nemcsak a karácsonyfa-forgalmazók ellenőrzése, hanem a törvénytelen kitermelés és a szállítás megakadályozása is komoly munkát igényel ebben az időszakban.

Hargita megyében november 15-e óta tart a rendőrség, a csendőrség és erdészet összehangolt akciója. Mint mondta, míg tavaly összesen 339 karácsonyfának való fenyőt koboztak el, hétfőig már 369 az idei „szezonban\" lefoglalt fenyők száma. A 369 lefoglalt fenyőfából csak Székelyudvarhelyen 127-et koboztak el, míg Maroshévízen az illegális kereskedők 68 fával „buktak le\". Vaslábon három személy ellen indult eljárás, miután az erdészeti alapból termeltek ki 23 „ünnepi fát\".

Az erdészeti alapból illegálisan kitermelt fenyő esetében súlyosabbak a következmények, a hatóságok bűnügyi eljárást indítanak – tudtuk meg Radu Gheorghétől. Külföldről behozott karácsonyfákat is koboztak már el Hargita megyében, mivel a forgalmazók nem tartották be a nyilvántartásra vonatkozó előírásokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés