2011. december 06., 08:342011. december 06., 08:34
A berlini tömegközlekedési vállalattól a négy teljes szerelvény mellé egy utánfutót is kap ajándékba Várad.
A Nagyváradon közlekedő hetven villamos közül a legtöbb ugyanolyan típusú Tatra, mint a most vásárlandók, csak azoknál rosszabb állapotban vannak. „A mostani Tatráink 1968 és 1977 között készültek, azok pedig, amelyeket most megvenni készülünk, 1975 és 1979 között – nem sokkal újabbak tehát, de jobban működnek” – mondja az igazgató. Az NHKV gépparkjában ugyanis vannak egy olyan szerelvények, amelyeket már karosszériacsere sem menthet meg az enyészettől.
Az újonnan vett villamosok ezek helyére kerülnek majd a váradi forgalomba, a régieket pedig szétbontják, és cserealkatrésznek használják majd. Csuzi István elmagyarázta: az elavult váradi gépparkot háromféleképpen lehet feljavítani. Az első opció a vadonatúj villamosok vásárlása – bár hosszú távon ez jelenthet megoldást, hiszen mintegy harminc évre megoldaná a gondokat, tíz új villamos legalább húszmillió euróba kerülne. A második lehetőség a meglévők korszerűsítése – tíz villamos felújítása nagyjából kétmillió eurót érne, és 10-15 évre nyújtana megoldást.
A legolcsóbb a használt járművek vásárlása, amely csak rövid távú, mintegy ötéves megoldást nyújt, az igazgató elmondása szerint mégis elfogadható, hiszen a vállalat folyamatosan figyeli a villamosok állapotát, így nem kell attól tartani, hogy egyszerre több jármű mondja fel a szolgálatot. A mostani beszerzés azért elengedhetetlen, mert ahhoz, hogy a váradi tömegközlekedés zökkenőmentesen működjön, legalább annyi villamosra van szükség, mint amennyit most működtetnek, ha tehát egyet is kiselejteznek, azt azonnal pótolni kell.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.