Október 10-i közleményében az egyházfő megjegyzi: az anyaországihoz hasonlóan az erdélyi magyar társadalomnak sem sikerült kivédenie a „kizárás, a széthúzás, a kirekesztés átkos gyakorlatának megjelenését”. „Azonban itt, Erdélyben az összetartás – nolens volens – létkérdés, és aki ez ellen tesz, aki felelőtlen cselekvésével, megnyilatkozásaival ezt felrúgja, az létében veszélyezteti ezt a másfél milliósra apadt erdélyi magyar nemzetközösséget” – figyelmeztet Adorjáni Dezső Zoltán. Az október 6-án Erdély-szerte rendezett megemlékezések kapcsán a püspök úgy vélekedik: „a külön helyszíneken zajlott ünneplés, a közösségvállalás nyílt megtagadása, egymás kizárása, az egymásra mutogató, az egymást vádoló ostoba kampánybeszédek nemcsak az ünnep méltóságának semmibevételét jelentik, de előrevetítik a vesztes jövőt is. (…) Itt a kudarc kész receptje mind az európai uniós, mind az országos választásokra”.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében tegnap Csűry István lelkészi, valamint Tolnay István presbiteri főjegyző utasította el Adorjáni szavait. Emlékeztetnek: a „külön ünneplés”, „a közösségvállalás nyílt megtagadásának” vádja azért sem érheti a KREK-et, mivel az aradi megemlékezésre nem kapott meghívást, sőt a szervezők Tőkés László püspököt „eleve nemkívánatos személynek minősítették ünnepségükön”. „Az ostoba kampánybeszédek sértő minősítését kikérjük magunknak, és ezúton kérjük fel Adorjáni Dezsőt annak visszavonására. Sem Biró Rozália alpolgármesternő, sem Orbán Viktor exminiszterelnök, sem Tőkés László püspök nagyváradi beszédeire nem illik ez a minősítés” – szögezi le a két főjegyző, hozzátéve: a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak egyik vagy másik vezetője az Adorjániéhoz hasonló „durva támadást” intézzen valamelyik testvéregyház ellen.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.