2011. július 25., 07:402011. július 25., 07:40
Bakk Miklós úgy vélte, ma már nem járható út az ilyen átszervezés, hiszen az így kialakított területi egységek nem alkalmasak a gazdasági fejlesztési problémák megoldására.
A politológus elmondta, a sikeres regionális államok – mint Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia – az aszimmetrikus regionalizmus elve mentén alakították ki regionális berendezkedésüket. Ez az elv lenne alkalmas a Székelyföld autonómiájának a biztosítására is. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere abból indult ki előadásában, hogy Románia területi átszervezése nem szakmai, hanem politikai érvek mentén fog megtörténni. A polgármester ezért a választási eredmények alapján kiszínezett térképekkel próbálta igazolni, hogy a román pártoknak is érdekük fűződik az RMDSZ által javasolt 16 régiós rendszer kialakításához. Amint bemutatta, a választási térképek szépen kirajzolják azt a három székelyföldi megyét (Hargita, Kovászna, Maros) és a három partiumi megyét (Bihar, Szatmár, Szilágy), amelyhez magyar regionális érdekek fűződnek. A többi erdélyi megyében viszont a magyarok képezik a mérleg nyelvét a jobboldal és a baloldal között. Az RMDSZ tehát akár a jobboldalt, akár a baloldalt segítheti regionális elképzelései megvalósításában, ha az cserébe segíti a két, magyar szempontból fontos régió kialakítását. Antal Árpád az ortodox püspökségek térképét is bemutatta. Elmondta, az ortodox egyház is külön egységnek tekinti a Székelyföldet.
Cătălin Avramescu politológus, államelnöki tanácsos helyeselte, hogy a közigazgatási reform kérdését a politikai érdekek mentén közelítsék meg. Ennek ellenére az elméleti politológus hangján tartott afféle egyetemi kurzust bizonyos kevéssé ismert választási és szavazási rendszerekről. Hozzátette, szükség van a politikai racionalitásra, mert annak hiányában mindenki veszít.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román államfő által felkért szakértői bizottság megállapításait ajánlotta a hallgatóság figyelmébe. Ez a települések szabad társulása elvét ajánlja a területi egységek kialakításának alapjául. „Éppen ezt akarjuk mi is” – jelentette ki az SZNT elnöke. Úgy vélte, elfogadhatatlan, hogy az új, nagyobb közigazgatási egység építőkockái is a jelenlegi megyék legyenek. Ha Kovászna, Hargita és Maros megyéből jönne létre a székelyföldi területi autonómia, a magyarság ezen belül is csak a lakosság 57 százalékát tenné ki, előbb-utóbb ott is kisebbségbe szorulna. Elmondta, az SZNT olyan székely régióért száll síkra, amely a történelmi Székelyföld határait tekinti irányadónak. Ezen belül a magyarság számaránya 85 százalékos lenne.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!