Hirdetés

Továbbra is bérvisszatartással fenyegetik a tanfelügyelőségeket

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Továbbra is ragaszkodik a megszorításokhoz, valamint a leépítésekhez az oktatási minisztérium, amely bérvisszatartással tartja sakkban a megyei tanfelügyelőségeket, vagyis azzal fenyegetőzik, hogy nem utalja a tanügyben dolgozók fizetését, amíg a létszámot nem csökkentik az elvárt szintre – közölte Kiss Imre. 

Bíró Blanka

2015. október 28., 19:162015. október 28., 19:16

A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta: ebben a hónapban a szaktárca által jóváhagyott számhoz képest még mindig 53-mal több alkalmazott dolgozik Háromszéken az oktatási rendszerben.

Többszöri tárgyalás után a minisztériumtól szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy az októberi béralapot átutalják, de cserébe vállalniuk kellett, hogy novemberben és decemberben is további állásokat szüntetnek meg. Kiss Imre úgy véli: nem lesz szükség leépítésre, hiszen lesznek, akik nyugdíjba mennek vagy más okból távoznak a rendszerből. „Próbáljuk hatékonyan átszervezni az állásokat, hiszen például az óvodákat nem lehet dada nélkül hagyni” – hangsúlyozta a főtanfelügyelő.

A kétnyelvű oktatás több pedagógust igényel

Kiss Imre azt is elmondta: a szaktárca illetékeseinek kifejtették, hogy a kétnyelvű oktatás miatt több pedagógusra van szükségük, például a Sepsiszentgyörgy lakónegyedeiben működő iskolákban kis létszámú osztályokban kell dolgozniuk a tanerőknek, hogy a román tagozat fennmaradhasson.

Elmondása szerint a megszorítások miatt nem tudták beindítani a minisztérium által jóváhagyott tehetséggondozó központot, a szaktárca ugyanis az itt óraadóként dolgozó tanároknak sem utal pénzt, amíg a pluszállásokat nem szüntetik meg. „Egyelőre felmérjük, hány diák iratkozna be a tehetségközpontba, és abban bízunk, hogy a második iskolai félévtől beindíthatjuk a csoportokat” – magyarázta.

A főtanfelügyelő egy másik ügyről is beszámolt: elmondása szerint az általa vezetett intézmény prioritásai között idén az iskolaelhagyás visszaszorítása és a hiányzások csökkentése is szerepel. Mint rámutatott: az előző tanévben növekedett azoknak a fiataloknak a száma, akik nem végezték el a kötelező tíz osztályt, a 2014/2015-ös tanévben összesen 564 ilyen fiatalt tartottak nyilván, míg a megelőző tanévben 530-an voltak ebben a helyzetben.

Kiss Imre emlékeztetett: május–júniusban az iskolaigazgatók és az osztályfőnökök felkeresték azokat a nyolcadikosokat, akikről feltételezték, hogy nem akarnak beiratkozni kilencedik osztályba, de a gyerekek egy része már nyolcadik elejétől nem járt iskolába, a vidéki roma fiatalokat pedig nem lehetett meggyőzni, hogy a városi tanintézetekben folytassák tanulmányaikat.

Jutalmazzák a jól teljesítő osztályokat

A főtanfelügyelő hangsúlyozta: anyagi ösztönzés nélkül nem járnak sikerrel – az oktatási minisztérium is erre a következtetésre jutott, mert hamarosan elindítanak egy projektet, amelynek keretében a vidéki diákoknak ingyenes bentlakási helyet és étkeztetést biztosítanak. Az új uniós költségvetési ciklusban ugyanakkor már EU-s alapokat is lehet lehívni az iskolaelhagyás visszaszorítására, a tanfelügyelőség ezzel a lehetőséggel is élni fog.

A megyei intézmény stratégiája szerint elsősorban a tanárokat ösztönzik, hogy tartsanak érdekes, a figyelmet megragadó órákat, a tanfelügyelők ugyanakkor rajtaütésszerű ellenőrzéseket fognak végezni, a legkevesebb igazolatlan hiányzást összegyűjtő osztályokat pedig kirándulással, táborozással jutalmazzák. Kiss Imre elmondása szerint legalább 15 százalékkal kellene csökkenteni az igazolatlan hiányzások arányát ebben a tanévben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés