Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke évértékelõ nagyváradi sajtótájékoztatóján közölte: a PD-s képviselõk „nagyon mocskos lobbit\" folytattak Tõkés László ellen, rágalmazó információkat terjesztettek róla, többek között azt, hogy a kampányban Tõkés Erdély elszakítása mellett kardoskodott. „Ez hazugság, amit Tõkés László politikai programja is bizonyít\" – jelentette ki Szilágyi. Ezzel szemben Petru Filip EP-képviselõ, a PD alelnöke a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a javaslat, miszerint ne fogadják be a püspököt az EPP-frakcióba, nem tõlük származik. „A Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és az RMDSZ titkos szavazással döntötte el: azt javasolja a néppárti frakciónak, hogy ne fogadja be soraiba Tõkés Lászlót\" – mondta Filip. Errõl januárban születik végleges döntés, közölte Szilágyi. Az EMNT-alelnök amúgy sikeresnek nevezte a szervezet idei tevékenységét. Kifejtette: Tõkésnek az EP-be való bejutása bebizonyította, hogy az erdélyi magyarság sokszínû, így az RMDSZ nem tarthatja fenn magának a jogot, hogy egyedül képviselje. Mint mondta, készülnek az Erdélyi Magyar Egyeztetõ Fórum összehívására, amelyen a 2008-as helyhatósági választásokon való részvételrõl tárgyalnak majd. Krónika Megoldódik a sportpályaügy? „Van remény a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól elkobzott sportpálya ügyének megoldására\" – jelentette be Antal János, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Külügyi és Tájékoztatási Szakbizottságának vezetõje. Mint mondta, csütörtökön tárgyaltak Mihai Groza polgármesterrel, aki szerint év elején ismét a városi tanács elé kerülhet az ügy. A testület legutóbb szeptemberben tárgyalt errõl, ekkor Marcel Boloº, az ingatlankezelõ igazgatóság vezetõje kijelentette, hogy egyik fél sem teljesítette kötelezettségét. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ugyanis az iskolaépület átvételekor vállalta, hogy sportpályát készít az onnan elköltözött ªaguna-gimnáziumnak, de ez nem történt meg. Mivel a Szentháromság ortodox parókia sem épített semmit ide, semmi akadálya a szerzõdés felbontásának. A Lorántffy-gimnázium sportpályáját 2004-ben adta használatba az ortodox egyháznak a tanács, a KREK pedig sikertelenül próbálta eddig visszaszerezni.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.