Ráduly Róbert: nagyot rúghatnak a székelyekbe

– Az elmúlt években a városfejlesztést kezelte prioritásként a csíkszeredai önkormányzat. A városháza milyen eredményekkel zárja az idei esztendőt?

– Amikor mindenhol járhatatlanok voltak az utcák Csíkszeredában, nem tűnt fel senkinek, hogy milyen nagy a baj. Most viszont van viszonyítási alap: amikor sok helyen rendben vannak a dolgok, máshol viszont számos teendő vár ránk, nagyobb az elégedetlenség, mint évekkel ezelőtt.

Az igazság az, hogy amikor ezt az évet megterveztük, úgy éreztük, ebben több van, mint ami különböző okokból kifolyólag kiviteleződött. Több munkálat befejezése nem rajtunk, hanem a kivitelezőn múlott. Mi is megtapasztaltuk, milyen az, amikor nincs autonómia, amikor a helyi kérdések nem a helyi embereken múlnak.

– Mire gondol?

– Mára a korrupció nemzeti sporttá vált, és oda jutottunk, hogy semmi más nem számít, csak az, hogy ki milyen áron ígéri a munka elvégzését. Egyre inkább azt fogjuk látni, hogy ez ebben a formában kevés jót fog hozni a közösségeknek. Mert a tervezők által megalapozott és a piac által szabályozott áraknál olcsóbban elnyert munkálatokkal nem lehet elfogadható eredményt elérni.

Őszintén szembe kell nézni azzal, hogy a legolcsóbb ajánlat nem a legelfogadhatóbb. Ez tehát oda vezethet, hogy az elvégzett munkálatok tartóssága tekintetében gondok lesznek a következő években. Tartós fogyasztási cikkből az ember soha nem a legolcsóbbat választja.

– Csíkszereda esetében van fontosabb téma a távfűtésnél?

– Mondjuk ki, ebben a tekintetben sok a teendő a városban, pedig sokat foglalkoztunk e kérdéssel. Sokáig ötleteltünk a költséghatékonyabb megoldásokon. Lassan azt kell látnom, hogy azok jártak jól, akik rég „bedöglesztették” a távfűtést, így ez nem köti le az idejüket: Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön rég nincs ilyen problémájuk az elöljáróknak.

Eközben mi még mindig azon dolgozunk, hogy hogyan lehetne mégis megépíteni azt az erőművet, amely biomasszaalapon hőt és villamos energiát termelve jelentősen csökkenthetné a távhőszolgáltatás költségeit. Még nem adtuk fel, bár egyre többen mondják azt, hogy most már fel kellene adni, mert a ráfordított energia és anyagi források nem arányosak a pillanatnyi eredményekkel.

Mára úgy újult meg szinte a teljes vezetékrendszer, hogy negyven évig ki tudja szolgálni az igényeket, ha erre lesz óhaj. Akkor lehet ennek a munkának gyümölcse, ha változik a helyzet, és mások is majd úgy látják, hogy ismét rá kell csatlakozni a rendszerre.

– Az Omnibusz cégkatalógus adatai szerint Székelyudvarhely gazdaságilag erősebb, mint Csíkszereda. Hitelt ad ezeknek a számoknak?

– Természetesen igen. Csíkszereda a ‘89-et követő gazdasági átrendeződésnek jelentős vesztese volt. Nálunk olyan iparágak voltak, amelyek Romániában mindenhol összeomlottak. Ilyen például a traktor- és a mezőgazdaságigép-gyártás. Azonkívül abból a szempontból is pechesebbek voltunk, hogy nem voltak olyan vezetők a magánosításkor, akik a nagy gyárak legalább egy-egy részlegét – például a szerszámműhelyt – megmentették volna. Egy rossz privatizáció vetett véget a Hamerock néven ismert vállalatnak is, amelynek a kudarca nem a politikusokon, hanem a helyi gazdasági vezetőkön múlott.

A csíkszeredai könnyűipar hanyatlása tekintetében is hasonló a helyzet, miközben Székelyudvarhelyen ez az iparág ma is több ezer aszszonynak ad munkát. A csíkszeredai önkormányzat egyszer tévedett: a kétezres évek elején felajánlották, hogy vegye át a traktorgyárat, akkor még nyolcszáz ember dolgozott ott. Ha ezt akkor meglépik, akkor a város tulajdonába kerül a felső és az alsó traktorgyár teljes telepe. Így viszont különböző magánszemélyek kezében van elfekvőben, akik nem tudják hasznosítani. Ilyen szempontból tehát sokkal kegyesebb volt a sors az udvarhelyiekhez.

Számunkra más tekintetben volt kegyes a sors: a mi városvezetésünk sokkal hatékonyabb, mint az udvarhelyi. Bennünket nem foglaltak le a parttalan, személyes és érdekviták. Mi a sorstól politikai színezettől független tenni akarást kaptunk, és a közösségi teljesítményünk messze meghaladta Székelyudvarhely közösségi teljesítményét.

– Helyi választott vezetőként hogyan értékeli az RMDSZ kilépését a kormányból?

– Mostanában tudatosan ritkán politizáltam. De a kormányra lépésről szóló tavaszi döntésnél ott voltam: négyen nem értettünk egyet a kormányra lépéssel, abból ketten innen voltunk, jómagam és a megyei elnök. Akkor azt mondtam, hogy ha most be is lépünk, legkésőbb az elnökválasztás után kitesznek. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez a nyolc hónap az RMDSZ-t nagyon megviselte.

Az biztos, hogy az RMDSZ sokkal többször vállalt kormányzati szerepet, mint ahányszor kellett volna. Ez hangsúlyozottan nem vált az előnyére, de a helyzetünk külföldi megítélésének sem tett jót. Látni kell, hogy eljött az idő, amikor jó nagyot lehet rúgni a székelyekbe, illetve a romániai magyarokba – ilyen 25 év alatt még nem volt –, mivel német az ország elnöke, tehát a kisebbségi kérdés meg van oldva. Jó példa erre az Egyesült Államok, ahol elméletileg meg van oldva a faji egyenlőség problémája, mert az elnök afroamerikai származású.

Most már a romániai magyar közösséget nem segíteni kell, hanem fenéken kell billenteni. El kell venni tőlük mindazt, ami az övék volt, és nehezen kapták vissza. Erre lehet számítani a következő időszakban is. Innentől a kormányzati szerepvállalás csak arra lesz jó, hogy ezt a kiszolgáltatott helyzetet valamilyen módon lehessen ellensúlyozni.

A Mircea Duşa és a Gabriel Oprea szerű arcoknak kell az olyan botlasztó, amit a pásztorkutyák viselnek. Kell tudni azt is, hogy nemcsak elvétve vannak a román politikai életben olyan gondolkodású politikusok, akik belül ragyognak, amikor azt hallják, hogy „Afară, afară cu ungurii din ţară!”, azaz „kifelé a magyarokkal az országból”.