
Legkésőbb csütörtökig pótolja a kincses városi magyar közösség által sérelmezett hiányosságokat a Clujmulticultural.ro honlapon a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programsorozatot irányító Share Föderáció – közölte szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Borzási Sarolta, a szervezet magyar ügyekért felelős alelnöke.
2015. május 03., 16:262015. május 03., 16:26
Mint rámutatott: a honlapon „az oldal beüzemelése során történt mulasztás” miatt nem volt feltüntetve semmilyen információt a magyar közösségről. Borzási hozzátette: egyébként „a weboldal nem az őshonos kisebbségi csoportoknak jött létre”. „Érezzük a felelősséget a közösségi elvárás mentén, ezért elnézést kérünk” – olvasható a közleményben.
Amint arról beszámoltunk, a napokban felháborodást váltott ki, hogy a Share Föderáció által bő egy hónapja létrehozott honlap Helyi közösségek menüpontja alatt kizárólag a román és a roma közösség bemutatkozója közül választhattak az érdeklődők, a magyar kisebbségről pedig egyetlen szó sem esett.
Borzási Sarolta korábban azzal indokolta a magyar tartalom hiányát, hogy ennek lefordítására nincs kapacitás, hiszen nem jelentkeztek elegen a munkára.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is felháborodásának adott hangot, közölve, hogy a hiányosságot mielőbb pótolni kell, szerinte pedig Borzási Sarolta saját mulasztását igyekszik azzal palástolni, hogy áthárítja a felelősséget. A Share alelnöke legutóbbi közleményében erre reagálva kifejtette: helytelennek tartja, hogy a többnyelvűség kérdését személyes problémaként kezelik.
Szerdára egyébként – minden bizonnyal a felháborodás miatt – átírták a Helyi közösségek menüpont alatt található szöveges tartalmat a három nyelven, románul, angolul és franciául olvasható Clujmulticultural.ro honlap szerkesztői: most már csupán egyetlen, általános leírás szerepel ugyanott, amelyben a magyarokat is megemlítik.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!