2011. október 19., 07:322011. október 19., 07:32
A posztot 2003 óta betöltő Bardocz megerősítette a döntésekről szerzett értesüléseinket, ám mivel a közszolgálati tévé vezetőségétől nem kapott engedélyt, bővebben nem kívánt nyilatkozni. Úgy tudjuk, Bardocz kifogásolja a leváltásáról hozott döntést, amelyet bíróságon kíván megtámadni.
Elégedetlenségének oka az, hogy a nemrég lezajlott szakmai minősítésen elégtelen osztályzatot kapott Romeo Couţitól, a regionális stúdió igazgatójától, holott a vezető beosztású tévés munkatársak évente lebonyolított felmérőin korábban mindig jó vagy nagyon jó minősítést szerzett.
Idén egyébként az RTV változtatott a minősítési procedúrán, és a beosztottakat, tevékenységüket egy 50 pontból álló kritériumrendszer alapján mérték fel, de anélkül, hogy az érintettet vizsgáztatnák vagy megkérdeznék. (Értesüléseink szerint az RTV többi regionális stúdiójának vezetői idén még nem estek át hasonló felmérőn). Bardocz megfellebbezte a Couţi által róla kiállított osztályzatot, ám óvását az RTV bukaresti vezetősége elutasította, és azt javasolta a magyar adás főszerkesztőjének, hogy leváltása nyomán vállalja el a 2003 előtt betöltött felelős szerkesztői beosztást. Lapunk értesülései szerint a Donát úti magyar szerkesztőség munkatársainak többsége értetlenül fogadta Bardocz eltávolításának hírét, amely mögött különben sokan politikai indítékot sejtenek.
Úgy tudjuk, az RMDSZ berkeiben egy ideje elégedetlenséget váltott ki, hogy a főszerkesztő a közsszolgálati médiaetika megkövetelte objektív tájékoztatás szellemében a politikai ellentábor képviselőit is meghívta a magyar adásba, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy túl nagy teret szentelt az EMNT-nek és az MPP-nek.
Ennek kapcsán Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke úgy nyilatkozott: ha bebizonyosodik, hogy ez az oka Bardocz leváltásának, akkor mindez „csúnya politikai húzás” lenne azok részéről, akik politikai befolyással bírnak a közszolgálati médiára. „Bardocz Sándor szakmai tevékenységét nem kívánom véleményezni, annyit azonban elmondhatok, hogy a regionális stúdió magyar adása az elmúlt időszakban kielégítően viszonyult a többosztatú erdélyi magyar politikai színtérhez. Remélem, a főszerkesztő leváltásával nem az a cél, hogy megszűnjön az eddigi kiegyensúlyozott műsorpolitika” – szögezte le lapunknak Gergely.
A Krónika információi szerint a magyar szerkesztőség munkatársai közül többen attól tartanak, hogy az új főszerkesztő kinevezésével növekszik az RMDSZ-nek a regionális csatornára gyakorolt befolyása, tekintve, hogy Orbán S. Katalin Sebesi-Karen Attilának, az RTV vezetőtanácsa RMDSZ által delegált tagjának a felesége.
Az ideiglenesen kinevezett főszerkesztő azonban lapunk kérdésére rágalomnak nevezte ezeket a véleményeket, leszögezve: nem azóta dolgozik az újságírói pályán, amióta Sebesi-Karen felesége, továbbá külön kell választani a közszolgálati csatorna központi, illetve a regionális stúdió igazgatótanácsát, valamint az ezekben betöltött tisztségeket. „Mielőtt megkérdezték, hogy elvállalom-e a tisztséget, engem a kolozsvári stúdió vezetősége javasolt főszerkesztőnek, amit a bukaresti testületnek el kellett fogadnia. De én nem azáltal váltam újságíróvá, hogy a férjem milyen tisztséget tölt be valamilyen testületben” – jelentette ki a Krónikának a korábban a Bukaresti Rádiónak és a Duna Tv-nek is dolgozó újságíró. Orbán S. Katalin egyébként korainak tartotta arról beszélni, hogy részt kíván-e venni a tévés főszerkesztői tisztség végleges betöltésére kiírandó versenyvizsgán, terveiről pedig csak azután nyilatkozhat, ha ehhez a belső szabályzat alapján engedélyt kap az RTV vezetőségétől.
A hazai közszolgálati médiában különben nem ez az első eset, amikor házastársak révén „összefonódik” a szakma a politikával. Borbély Melinda, a Marosvásárhelyi Regionális Rádióstúdió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnökének felesége, míg Kós Anna, Markó Béla kormányfőhelyettes, a szövetség volt elnökének felesége az RTV bukaresti magyar adásának főmunkatársa.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?