2011. december 14., 08:182011. december 14., 08:18
Az önkormányzat azt ígérte, év végére elvégzik a javításokat, azonban a munkálatokra vonatkozó közbeszerzési eljárást csak a napokban írták ki. Kereskényi Gábor ezzel kapcsolatban elmondta: a közbeszerzéseket felügyelő országos hatóság gáncsoskodása miatt nem tudták korábban meghirdetni a licitet. Az önkormányzat a tanintézetet bízta meg az eljárás lebonyolításával: a pályázatokat elbíráló bizottságba a helyi tanács képviselői mellett az iskola vezetőtanácsának tagjait – a tanintézet vezetőjét, a főkönyvelőt, valamint a szülők képviselőit – is delegálták.
A felügyelő hatóság szerint azonban az igazgató és a főkönyvelő nem lehet tagja a testületnek, mivel ők látják el kézjegyükkel a megrendelői szerződést, más iskolai alkalmazottak azonban szerepet vállalhatnak. „Ez nonszensz, szerintem az iskolai vezetőtanácsoknak épp az ilyesmi kellene a feladatai közé tartozzon – mutatott rá Kereskényi Gábor. – A törvény is kimondja, hogy tulajdonképpen a vezetőtanács az iskolákat irányító testület. Sikerült találnunk a tagok között olyan vállalkozókat, akiktől nem idegen az ilyesmi, és érdemben el tudták volna bírálni a javaslatokat, de végül kiderült, hogy ők nem jöhetnek szóba, sőt ami a legfurcsább, hogy az iskola igazgatója és főkönyvelője sem. Nem sózhattuk ezt a tanárokra, akik nincs honnan értsenek a közbeszerzéshez.”
Végül úgy döntöttek, átveszi az önkormányzat a közbeszerzés irányítását, az átállás viszont időbe került. Az elöljáró egyébként úgy véli, a PDL áll a dolog mögött, akik bosszút akarnak állni, amiért a gazdasági gimnáziumot kitették az épület kantinjából, miután a szerződése lejárt, így már nem használhatják a konyhát és az ebédlőt. Kereskényi Gábor reméli, hogy január végére befejezhetik a Kölcsey fűtésrendszerének felújítását. Az iskolában egyébként elfogadható, kellemes meleg van, mivel a régi hálózatot addig javították, míg ismét működőképessé vált.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.