PKE: sínen van az akkreditáció?

Az oktatási miniszterrel egyeztettek a nagyváradi magánegyetem vezetői Biztató jelzéseket kapott Bukarestben, a Mihail Hãrdãu oktatási miniszterrel folytatott találkozón a Partiumi Keresztény Egyetem küldöttsége az intézmény akkreditációjával kapcsolatosan – jelentette be a hétvégén Nagyváradon Tőkés László királyhágómelléki református püspök az egyetem vezetőtanácsának tájékoztatóján.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. június 19., 00:002006. június 19., 00:00

„Hãrdãu miniszter jóindulatról tett tanúbizonyságot. Ha ennek valóban meglesz a hozadéka, az akkreditáció akár már őszre véglegesülhet” – közölte a püspök. Tőkés László emlékeztetett, hogy az Országos Akkreditációs Tanács már két éve akkredditálta az egyetem három szakát, ám ennek törvénybe foglalását a parlament azóta sem tűzte napirendre. Most viszont az akkreditációs bizottság újabb féléves mandátumot kapott, így lehetőség nyílik magának az egyetemnek az akkreditációjára.
Tolnai István oktatásügyi előadó tanácsos elmondta, a bukaresti találkozón a felekezeti oktatás kérdését is fölvetették. Ismertették a miniszterrel azt a 29 pontos módosító javaslatot, amelyet az egyházak képviselői dolgoztak ki az oktatási törvényhez. Ez megszüntetné az egyházi iskolákkal szembeni diszkriminációt, és rögzíti többek között az egyházak azon jogát, hogy az oktatás minden szintjén intézményeket hozzanak létre, rendezné a finanszírozás kérdését, és biztosítaná az autonómiát. A tárcavezető szerint az új jogszabály elfogadása év végéig várható.
Geréb Zsolt, az egyetem rektora elmondta, a megbeszélésen az intézmény állami finanszírozása kapcsán arról tájékoztatták a küldöttséget, hogy lehetőség nyílik bizonyos pályázati pénzek megszerzésére. A rektor egyben reményét fejezte ki, hogy a budapesti Határon Túli Magyarok Hivatalának megszűnte nyomán nem következik be törés a támogatási rendszerben és a magyar kormány felelősségvállalásában.
Szűcs István egyetemi kancellár szerint nagy szükség volt a személyes látogatásra és a kérdések tisztázására, mivel a miniszter nem volt kellőképpen tájékozott a kérdésben. Az egyeztetésen tisztázódott, az akkreditációs tanács két héten belül valószínűleg napirendre tűzi az egyetem akkreditációjának ügyét, így akár még a nyári szünet előtt számíthatnak az illetékes parlamenti ellenőrző bizottság látogatására. „Az egyetem akkreditációjáról szóló törvényt azonban valószínűleg csak ősszel, az új oktatási törvénnyel egy időben fogadják el” – pontosított Szűcs. Az egyetem állami finanszírozása kapcsán Hãrdãu miniszter elmondta: bár elvileg az oktatási törvény lehetőséget biztosít rá, annak megvalósítása bizonyos törvénymódosításokat igényelne, a kutatási programok számára azonban rendelkezésre állnak bizonyos összegek. „Arra azonban van lehetőség, hogy a kormány külön kormányhatározat formájában támogassa az új épületszárny megépítését” – hangzott el.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek