Hirdetés

Piramisjátékot működtető magyar állampolgár ellen indult hatósági eljárás

Háromszáz személyt vont be egy piramisjátékba az a magyar állampolgár, aki ellen büntetőjogi kivizsgálást indítottak a nagyváradi hatóságok. A férfi egy hitelekkel foglalkozó cégén keresztül kínál rendkívül előnyös kölcsönöket. A Bihar megyei Rendőr-Főkapitányság csalás gyanújával indított kivizsgálást, becslések szerint 500 ezer lejre tehető az ügyfeleinek okozott kár. Az elmúlt hónapokban Erdély-szerte több hasonló vállalkozás is megjelent, akik a piramisjátékokhoz hasonló rendszerben kínálnak kölcsönöket.

2011. március 27., 14:422011. március 27., 14:42

Alina Dinu rendőrségi szóvivő szerint az 54 éves férfi december és március között 527.165 lejt kapott összesen 329 ügyfelétől, akiket becsapott a felkínált hitellehetőséget illetően. A gyanúsított a klasszikus piramisjátékhoz hasonló hitelkonstrukción alapuló rendszert működtetett: a hozzá fordulók az igényelt hitel négy százalékát kellett előlegként befizetniük, majd pedig havonta újabb és újabb összegeket utaltak át a cégnek. Az eltelt három hónap alatt azonban a cég egyetlen személynek sem fizette ki az igényelt summát.

„A cég ugyanakkor a kért összeg három százalékának megfelelő kezelési költséget is kért a hitelkérelmezőtől, amelyet beleszámították a havi részletbe” - mondta a szóvivő. Azok akik a hitelszerződés felbontását kérték, a már befizetett pénzt nem kapták vissza, a cég ezt mindössze a futamidő végén akarta azt kifizetni.

A hatóságok zárolták a piramisjátékot üzemeltető cég számláit, azonban mindössze 72 ezer lejt tudtak így visszaszerezni.

A vállalkozást két héttel korábban a fogyasztóvédelmi hatóság is megbírságolta 15 ezer lejjel, ugyanakkor a hitelezési tevékenység felfüggesztésére valamint a befizetett összegek megtérítésére szólította fel – ami azonban máig nem történt meg.

Az elmúlt hónapokban egyébként Erdély-szerte több, fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével foglalkozó vállalkozás is megjelent. Ilyen céget februárban Kolozsváron is büntetett a fogyasztóvádelem, az Euro Credit Cassára hat ezer lejes bírságot róttak ki. A rendőrség ezen cég esetében is kivizsgálást indított.

A fogyasztói csoporton és vásárlási jogon alapuló hitelkonstrukció lényege tulajdonképpen abban áll, hogy a cégek szervezésében létrejövő fogyasztói csoport tagjai egymásnak adnak kölcsönt. Minden tag rendszeresen befizet egy havidíjat, majd a cégek közgyűlésén eldöntik, hogy melyik tag kapja meg a vásárlói jogot. A vásárlói jog megszerzése a kölcsönkért összeg odaítélését jelenti, megfogalmazása azért fontos, mert az ügyfélnek a szerződéskötés pillanatában meg kell mondania, mire kívánja költeni a pénzt. Ez nem lehet például hiteltörlesztés, csak áru vagy szolgáltatás. Akár szerencsével jár egy tag – és már az első közgyűlés alkalmával megszerzi a vásárlói jogot –, akár nem, tovább kell fizetnie a meghatározott havidíjat addig, amíg a fogyasztói csoport valamennyi tagja meg nem kapja a szerződésben rögzített árut vagy szolgáltatást. Így tehát a fogyasztói csoport tagjai között biztosan lesznek olyanok, akik később vagy csak a futamidő végén kapják meg a kért összeget, és ezt is csak abban az esetben, ha társaik menet közben folyamatosan törlesztik a még meg sem kapott összeget.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés