
Fotó: Boda L. Gergely
Habár két határozattervezetet is benyújtott Peti András alpolgármester a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében, szerda délutánig egyik sem került fel a marosvásárhelyi városháza honlapjára. Amennyiben nem szerepel a májusi soros ülés napirendjén legalább az egyik tervezet, az RMDSZ bojkottálni fogja az önkormányzati ülést.
2015. május 22., 15:482015. május 22., 15:48
A legutóbbi ülésen a magyar önkormányzati képviselők nem szavazták meg a napirendi pontokat, így tiltakozva az ellen, hogy Dorin Florea polgármester nem ad utasítást a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelésére.
Akkor Peti András alpolgármester benyújtott egy határozattervezetet a kétnyelvű táblák kihelyezéséről, amelyben, véleménye szerint minden szükséges hivatkozás benne van, s amelynek elfogadásával végleg rendezni tudják ezt a kényes kérdést. Azóta csaknem három hét telt el, de a tervezet még mindig nem került fel a városháza honlapjára, s így nagy a valószínűsége, hogy a jövő héten esedékes tanácsülésen nem fog napirendre kerülni.
A Székelyhon érdeklődésére Peti András alpolgármester elmondta: időközben egy újabb tervezetet nyújtott be, amelyben az utcák hagyományos elnevezésének feltüntetését is kéri. „Az lenne a legideálisabb, ha mindkét határozat napirendre kerülne, s akkor a fordításban szereplő román és magyar utcanevek egy táblán, a hagyományos elnevezések egy másik táblán szerepelnének. Például a Târgului és a Vásár utca egy táblán, alatta pedig az utca hagyományos, régi neve: Sáros utca. Ahhoz, hogy napirendre kerüljenek ezek a határozattervezetek, szükség van a városháza új jegyzőjének a jóváhagyására. Amennyiben egyik tervezet sem kerül fel, nem szavazunk a tanácsülésen\" – mondta Peti András.
Csütörtökön reggel a hagyományos utcaneveket tartalmazó tervezet felkerült a városháza honlapjára, de nem a májusi, hanem a júniusi ülésen sorra kerülő napirendi pontok közé. A tervezet harminc elnevezést tartalmaz, többek között a a Mihai Viteazul-Klastrom utcát, a Papiu Ilarian – Kálvária utcát, Piața Trandafirilor – Deák Ferenc teret és a Calaraşilor – Kossuth Lajos utcát is.
A magyar személynevek mellett kis magyarázó szöveg is van, az illető személy születési és elhalálozási időpontjával és az általa betöltött tisztséggel, mintegy megindokolva, hogy miért méltó arra, hogy utcát nevezzenek el róla.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!