
Fotó: Biró István
A testület álláspontja szerint Hantz Péter rontotta az egyetem hitelét, amikor azt állította, hogy a tanintézet magyar akadémiai közösségét akadályozzák jogai gyakorlásában. Ugyancsak hitelrontónak tartották azt a kijelentését is, hogy a jogi karon egyetlen magyar oktató dolgozik, illetve azt is, hogy a vezetőség részéről fenyegetések érték a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében kifejtett tevékenysége miatt. A vád szerint Hantz Péter ártó szándékkal arra buzdította az egyetemi szenátus magyar tagjait, hogy mondjanak le szenátusi tagságukról. A bizottság ugyanakkor azt állította, hogy az oktatónak igazolatlan hiányzásai voltak.
Hantz Péter már a fegyelmi bizottság ülésén tagadta, hogy órái maradtak volna el, a többi vádpont esetében pedig a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozott, illetve dokumentumokkal bizonyította igazát. Az etikai bizottság elmarasztaló döntését a kolozsvári törvényszéken támadta meg. „Első fokon vesztettünk, de a döntést megfellebbeztük” – nyilatkozta Somai László, Hantz védőügyvédje. – A táblabíróság már nekünk adott igazat, és megsemmisítette a BBTE ez irányú határozatát. A döntés jogerős, a bírói indoklásra még várnunk kell”
Hantz Péter szerint a bíróság döntése csattanós válasz a BBTE-nek, amely „multikulturális” intézménynek nevezi magát, miközben a vezetői levettetik a magyar és német feliratokat, fenyegetik a magyar karok önállósulása mellett kiálló oktatókat, és rágalmazzák mindazokat, akik ellenszegülnek diktatórikus megnyilvánulásaiknak.
Bodó Barnát, a BKB elnökét a temesvári táblabíróság még áprilisban jogerősen felmentette a BBTE etikai bizottságának vádpontjai alól. A Kovács Lehel és Hantz Péter munkaszerződésének felbontásával kapcsolatos per még folyamatban van.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.
Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.