2011. április 20., 07:422011. április 20., 07:42
A civil szervezet által létrehozott alakulat vezetője, Emilian Prodan erről szatmárnémeti látogatása alkalmával beszélt, hangsúlyozva, hogy az egyesületével jogi szempontból minden rendben van. Amint arról már beszámoltunk, az Állatvédelmi Rendőrség Szatmár megyei képviselői a rendőrségéhez a megtévesztésig hasonlító gépjárművel jelentek meg a városban múlt vasárnap, és az egyik helyi újságnak úgy nyilatkoztak, büntetni fogják az állatokkal kegyetlenül bánókat.
Lapunk azonban kiderítette, bírságoláshoz nincs joguk mindaddig, amíg egy helyi közigazgatási egység nem hatalmazza fel őket erre, ami mindeddig nem történt meg. A közlekedési rendőrök pedig, mivel úgy ítélték meg, hogy az egyesületnek nem áll jogában az autóján olyan piros-kék fényhidat használni, amilyen a rendőrautókon is van, bevonták a szolgálati autó forgalmiját. Prodan felkereste a Szatmár megyei prefektúrát, ahol bemutatta az állatvédelmi rendőrség alapító iratait, illetve a Hivatalos Közlönynek azt a számát, mely tartalmazza a fényhíd használatára vonatkozó jóváhagyást. Hozzátette: most már nem lenne lehetőségük bejegyeztetni egy olyan civil szervezetet, mely nevében és tisztségviselőik funkcióinak elnevezésében, illetve a járműveiken használatos feliratok, jelzések tekintetében hasonlít egy állami szervre, ők azonban még az erre vonatkozó, 2010-es kormányhatározat megjelenése előtt jegyeztették be magukat, a tiltó jogszabálynak pedig nincs visszamenőleges hatálya.
Arról is beszélt, hogy angol, illetve amerikai állatvédő szervezetek ígértek nekik anyagi támogatást, sőt valószínűleg egy helikoptert is kapnak majd. A Szatmár megyei rendőrség tájékoztatása szerint az állatvédelmi rendőrség valóban panaszt tett intézkedésüket illetően a bíróságon, így ők kiállítottak számukra egy ideiglenes forgalmi engedélyt, mely addig lesz érvényes, amíg meg nem születik a végzés az ügy kapcsán, így az állatvédelmi rendőrség tovább használhatja autóját a fényhíddal együtt.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!