2007. november 07., 00:002007. november 07., 00:00
Mint arról a Krónika beszámolt, az útügy bukaresti igazgatóhelyettese november 1-jén alkotmányossági okokra hivatkozva utasította vissza a Székelyföld-tábla engedélyezését ahelyett, hogy a hatásköre alapján mûszaki szempontok alapján bírálta volna el a Kovászna megyei tanács kérését. Duicã indoklása szerint a reklámpannó tartalma alapján nem turisztikai, hanem politikai célokat szolgálna, és egy etnikai jellegû autonóm terület határát kívánja jelezni. Ugyanakkor az alkotmány 3. cikkelyére hivatkozva kijelenti: Romániában nem létezik Székelyföld nevû adminisztratív terület, így a reklámtábla az egységes állam épségét veszélyeztetné. „Egy régió léte nem képezi vita tárgyát. Az létezik még akkor is, ha egyes állami hatóságok azt tagadják – áll Antal Árpád politikai nyilatkozatában. – Székelyföld létezik. Tudjuk, hol kezdõdik, és hol ér véget. Hasonlóképpen tudják ezt például a Mócok földjén vagy az Avasalján lakók is. Azok esetében azonban a hatóságok nem kifogásolták a régió határát jelzõ táblák kihelyezését, és az országos útügy vezetõsége sem hivatkozott az alkotmány 3. cikkelyére, amely szerint az ország adminisztratív megosztása szerint csak községek, városok és megyék léteznek\". Különben Demeter János Kovászna megyei tanácselnök tegnap hivatalos átiratban arra figyelmeztette az országos útügyi hatóságot, vonja vissza korábbi, a Székelyföld-tábla engedélyezésének elutasításáról szóló döntését, ellenkezõ esetben az önkormányzat bepereli az országos intézményt.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.