2007. augusztus 17., 00:002007. augusztus 17., 00:00
Az év eleje óta tartó halogatás következtében több esemény határideje már lejárt, ezek szervezői pedig attól tartottak, hogy utólag nem kaphatnak anyagi támogatást a megyétől. „A szociáldemokrata párt akadékoskodása miatt halasztották ilyen későre a döntést – nyilatkozta a Krónikának Muzsnay Árpád, a megyei tanács kulturális bizottságának elnöke. – Elsősorban azt sérelmezték, hogy nem fogadtuk el azoknak a pártfogoltjaiknak a pályázatait, akik a leadási határidő után kértek támogatást.”
A Szatmár Megyei Tanács különböző pártokhoz tartozó frakciói a tegnapi képviselő-testületi ülés előtt összegyűltek, és együttesen osztották újra a pénzt, ez a leosztás viszont szinte teljes mértékben megegyezett a kulturális bizottság év elején összeállított javaslatával. „Egyesek ebből politikai kérdést akarnak csinálni, mi viszont a kulturális, illetve a sportrendezvények színvonalát vettük alapul a döntésünknél – tette hozzá Muzsnay Árpád. – Meggyőződésem, hogy a kulturális bizottság kompetens emberekből áll, rajtam kívül a megye egykori élvonalbeli futballistája, a főtanfelügyelő, egy neves líceum igazgatója és egy kitűnő zenész van benne, akik meg tudják ítélni, melyek azok a rendezvények, amelyeket valóban érdemes támogatni.”
A felröppent rémhírek dacára azonban nem estek el az anyagi segítségtől azok az egyesületek és intézmények sem, melyek az év első felében megtartott események lebonyolításához kértek anyagi hozzájárulást. A tanács ugyanis nem rendezvényenként ítélt meg összegeket, hanem a szervezők számára éves támogatás formájában szavazta meg a kért pénzt vagy annak egy részét. A előirányzott 930 ezer lejnek közel egyharmadát ítélték oda sporttámogatásokra, a legnagyobb összeget pedig – 250 ezer lejt – a megyei futballegyesület kapta. A kulturális rendezvények mellett több fogyatékkal élőket tömörítő szervezet is kapott támogatást.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.