
Minden erdélyi magyar 14-18 év közötti középiskolás pályázhat önállóan elkészített pályamunkával
Fotó: Facebook/ ProtAgóra
Pályázatot hirdet a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége Otthonom Erdély címmel. A szövetség erdélyi magyar középiskolások irodalmi, grafikai és fotóalkotásait várja november 13-ig.
2021. október 21., 12:392021. október 21., 12:39
A pályázat célja, hogy reprezentatív és értékes alkotások szülessenek szülőföld, közösség, identitás, természeti és szellemi értékeink, valamint kötődéseink témakörökben – derül ki a szövetség felhívásából.
A nevezőknek nem kell pályázati díjat fizetniük. Azonban a szervezők csak egyéni munkákat fogadnak el, amelyeket jpg/pdf formátumban kell beküldeni a szövetség e-mail-címére. A zsűri számára a pályázók adatai titkosak lesznek.
Irodalom kategóriában (kis)esszét, publicisztikát várnak, 5000–10 000 karakter közötti terjedelemmel. Grafika, rajz témakörben, pályázóként maximum 2 munkát. A fotó kategóriában pedig természet- és tájfotót, városi és épületfotót, portréfotót, sportfotót, művészfotót lehet beküldeni. Egyénenként legfeljebb 3 alkotással lehet jelentkezni.
A legjobbnak ítélt munkák felkerülnek az erre a célra kialakítandó internetes oldalra és a MCSZESZ Facebook-oldalára. Minden kategóriát külön díjaznak: 900, 300, valamint 100 lej értékben.
A pályamunkákat a civilkv@gmail.com címre várják pdf vagy jpg formátumban. Határidő: 2021. november 13. Eredményhirdetés pedig 2021 decemberében várható. További információkért e-mailben (civilkv@gmail.com) és telefonon (+40 787 311 117) lehet tájékozódni.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!