Hirdetés

Otthon rászorulóknak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Közel háromszáz család vehette át tegnap az Ószer negyedi szociális lakások kulcsát. Nagy részük régóta várt erre a pillanatra, sok év hányattatás után talált végre otthonra.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

2008. október 30., 00:002008. október 30., 00:00

Örömkönnyeikkel küszködtek tegnap azok a kolozsváriak, akik több év várakozás után átvehették Emil Boc polgármestertől, illetve a városháza alkalmazottaitól az egykori Ószerpiac helyén felépült új negyed tömbházaiban számukra kiutalt lakrészek kulcsát. A 27 405 négyzetméteres lakónegyedet 54,2 millió lejes beruházással építette a helyi önkormányzat. Mint Emil Boc az avatóünnepségen hangsúlyozta, az 1989. decemberi rendszerváltás óta nemcsak Kolozsváron, hanem az országban ez az első olyan lakónegyed, amely kimondottan helyi önkormányzati pénzforrásokból épült.

Garzonok és kétszobások

A 271 lakrész többsége egyszobás, 38,6 négyzetméter lakterülettel. 85 lakás pedig kétszobás, ezek lakterülete 52,9 négyzetméter. A lakások frissen festve, szalagparkettel, teljesen felszerelt fürdőszobával várták tegnap a beköltözőket. Az egyik tömbház földszintjén napközit alakítottak ki a gyermekek számára, akik két csoportra osztva tanulhatnak az új intézményben. A gyermekek a haszonélvezői a tömbházak között kialakított 15 játszótérnek is, ahol hinta, csúszda, mérleghinta várja a kicsiket. Az új negyed lakosai számára orvosi rendelőt is kialakítottak. Egyelőre még csak 30 parkolóhely áll az autótulajdonosok rendelkezésére, ám Emil Boc tegnap ígéretet tett, hogy ezek száma a jövőben nőni fog.

A szociális lakásokba ötven 35 évet be nem töltött fiatal, továbbá 70 egykor államosított, majd visszaszolgáltatott ingatlanból kiköltöztetett ember, illetve 151 szegény család költözhet be. László Attila alpolgármester korábban úgy nyilatkozott, 1997. szeptember 15-étől idén május elsejéig 3900 igénylés érkezett szociális lakásra. A kimondottan az Ószer negyedi lakások elosztására létrehozott bizottság júniustól vizsgálta meg az igényléseket, hogy a gondok súlyosságát mérlegelve ossza ki az igényléseknek még tizedét sem kitevő lakrészeket.

Három generáció új otthona

„Megjártuk a hadak útját” – fogalmazott a Krónikának az új lakhelye kulcsára váró idős asszony. Családja háromévi hányattatás után jutott végre decens lakáshoz. „Ötven évig éltem a főtéri lakásomban, ám miután viszszaszolgáltatták egykori tulajdonosának, egyik napról a másikra lakoltattak ki. Azóta albérletből albérletbe költöztünk lányommal és két unokámmal” – idézi fel. Lánya – aki szintén türelmetlenül arra vár, hogy birtokba vehessék lakásukat – hozzáteszi: 27 éves testvére élete és édesanyja egészsége is ráment a meghurcoltatásra. Ugyanakkor valamennyi értékes festményüket, szőnyegüket, bútorukat el kellett adniuk, hogy az albérletet fizetni tudják. Hat év körüli kislány ugrál körülötte, majd amikor a lakásról beszélünk, megkérdi: „Amikor belépünk, le kell húzni a cipőt?” A nemleges válaszra felcsillan a szeme, mint édesanyja mondja, sok gondot okozott valamennyiük számára az albérletben eltöltött három év. Mivel mindig a legolcsóbb lakást keresték, olyan gondokkal kellett szembenézniük, hogy nem lehetett bevezetni a kábeltévét vagy internetet, és mindennapjaikba is beleszóltak a tulajdonosok. A fiatalasszony le is szögezi, már a napokban kérni fogja a szolgáltatót, hogy vezessék be az internetet, hogy 15 éves fiának ezzel örömet szerezzen.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
Hirdetés