2007. április 20., 00:002007. április 20., 00:00
„Öt perc alatt elmondtam, hogy rendelkezünk a pályáztatáshoz szükséges engedélyekkel, és nem etnikai vagy vallási alapon kaphatják meg az összeget az igénylők, hanem olyan iskolai bizonyítvány felmutatásával, amely azt igazolja, hogy magyar nyelven tanulnak” – mondta Nagy, aki nehezményezte, hogy bár reggel 9 órára hívták be a tanácshoz, fél tizenkettőig kellett várakoznia az előszobában. Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke elmondta: az ügyben 15 napon belül születik döntés, de hogy ez mi lesz, arról nem kívánt előzetesen nyilatkozni. Moisoiu üzenetet küldött a tanácshoz, ebben sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehetett jelen a meghallgatáson. Egyébként Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke április 20-án írta alá a magyar Miniszterelnöki Hivatal Külkapcsolatokért és Nemzetpolitikákért Felelős Szakállamtitkárságán a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényben biztosított oktatási-nevelési, tankönyv- és taneszköz támogatások folyósítására kötendő megállapodást.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.