
A szörnyű balesetben teherautó és személygépkocsi ütközött össze
Fotó: ISU Cluj
Öt ember vesztette életét hétfőn egy közúti balesetben, amely a Kolozs megyei Magyarszentpál településen, a DN 1F-es úton történt.
2026. március 30., 10:282026. március 30., 10:28
2026. március 30., 10:452026. március 30., 10:45
Az első információk szerint a halálos balesetben teherautó és személygépkocsi ütközött össze. A helyszínre négy mentőautó érkezett, két SMURD mentőautó és két külkönleges mentőcsapat, valamint a zsibói légi mentőállomás SMURD helikopterét is riasztották – közölte az Agerpres szerint a Kolozs megyei katasztrófavédelem.
A súlyosan megrongálódott személygépkocsiban tartózkodó öt férfit már nem lehetett megmenteni. „Sajnos mindannyian halálos sérüléseket szenvedtek” – áll az ISU közleményében. A baleset következtében a forgalom mindkét irányban leállt.
A rendőrség később közölte, hogy azonosította a magyarszentpáli tragikus balesetben elhunyt áldozatokat. A személygépkocsi sofőrjéről és négy utasáról van szó: három, 27 és 50 év közötti felnőtt, valamint egy 16 és egy 17 éves fiatal. A vizsgálat folytatódik annak megállapítására, hogy pontosan milyen körülmények között történt a baleset.
A szörnyű baleset helyszíne, Magyarszentpál a Kolozsvár és Zilah közötti főúton található. Neve ellenére immár alig lakják magyarok.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!