Összehozzák a nemzedékeket

Csíkszereda – A Hargita megyei Vöröskereszt csíkszeredai székhelyén működő Generációk Klubja szervezői másfél hónapos, március 28-án indult tevékenység után már számos megvalósításról tudnak beszámolni.

Gazda Árpád

2007. május 17., 00:002007. május 17., 00:00

A minden korosztálynak nyitott klubban többek között elsősegélynyújtásról szóló előadást és amatőr színjátszókört is szerveznek. Az utóbbi legfrissebb előadásával, Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohózatával éppen vidéki turnéra készülnek. Zsigmond Éva, a Vöröskereszt kirendeltségének igazgatója elmondta, kiváltképpen oda szeretnének elmenni, ahová hivatásos színházak ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el.

A Vöröskereszt székhelyén nagy örömmel és szeretettel fogadják a betérő látogatót. Szerdánként a Generációk Klubja egész napos programot szervez abban a két helyiségben, amelyet a Vöröskereszt biztosított számukra. Ugyanebben az épületben működik egyébként az ugyancsak hozzájuk tartozó Ifjúsági Klub is. A Vöröskereszt kirendeltségét önkéntesek működtetik, az intézményt ugyanis az önkormányzaton kívül egyetlen hatóság vagy hivatalos szervezet sem támogatja. Zsigmond Éva szerint pályázni egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudnak, hiszen a 30 százalékos önrészt nem tudják biztosítani. A Generációs Klub felszerelését (varrógépeket, tévét, számítógépet, bútorzatot) a Karmel International hollandiai székhelyű nemzetközi segélyszervezet biztosította, a gépeket az Ifjúsági Klub fiataljai önkéntes munkával szerelték fel.

Bár a klub ötlete a fiataloktól származik, tagjai között egyaránt vannak nagyszülők és unokák. „Nem akartunk kizárólagos jellegű, nyugdíjas- vagy ifjúsági klubot létrehozni, hiszen már működik hasonló a városban – magyarázza Zsigmond Éva. – Arra gondoltunk, ha a különböző korú fiatalok és felnőttek együtt tevékenykednek, szórakoznak, jobban meg fogják érteni egymást a nemzedékek.”

Tevékenységükhöz tartozik többek között az elsősegélynyújtáshoz szükséges speciális kendők készítése, zsákok szabása-varrása gyógynövénygyűjtésre, de a csíkszépvízi idősek otthonának is horgoltak már terítőket. Rendszeresen szerveznek előadásokat a helyes táplálkozásról, természetvédelemről. A klub helyiségeiben ugyanakkor csoportépítő tréningek is zajlanak. Nem marad el a szórakozás sem: a klubtagok kirándulásokon és gyalogtúrákon vesznek részt (hamarosan Torockóra látogatnak), filmeket néznek meg közösen, rajzolnak, festegetnek.

Málnási Levente

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán sodorta el egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban