Összehoz a városünnep – Tízezrek a váradi Szent László Napokon

A Szent László Alapítvány által szervezett magyar fesztivál valódi kis „bulioázissá” változtatta át a Rhédey-kertet (Bălcescu park), ahol a sátrak árnyékában rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást újra, kortól és nemzetiségtől függetlenül már koradélután javában „hangoltak” a pénteki blues-rock koncertekre.

Aznap ugyanis ritka vendégeket köszönthettek a nagyszínpadon: a város szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert A. G. Weinberger és a Magyarországról érkező basszusgitáros, a Hobo Blues Band és a P-Mobil egykori oszlopos tagja, Póka Egon lépett fel elsőként, hogy saját szerzeményekkel és közismert blues-dalok átdolgozásával csődítsék össze az eleinte még kóválygó tömeget.

Az emberek pedig lassan, de biztosan egyre közelebb húzódtak a színpadhoz, így mire a magyar rock-blues ikonikus nagyja, Deák Bill Gyula köszöntötte őket, már dinamikusabbnak hangzott a közös tapsolás.

Bill kapitány pedig korát meghazudtoló energiával sorra énekelte a csápoló közönség kedvenceit, az Édes otthontól a Rossz véren át a Hosszúlábú asszonyig több klasszikus nóta is felcsendült, de az István a király rockopera sámán-dalai sem hiányoztak és még egy Weinbergerékkel közös produkció is belefért a koncertbe, hogy aztán a Kőbánya blues-zal és egy „Hajrá magyarok! Hajrá Ferencváros!” felkiáltással záruljon a fellépés. A váradi bulit dicsérő kapitány energiája titkát is elárulta a Krónikának, a szívére mutatva közölte: az éneklése onnan jön.

Büszke váradiak

Már a Rhédey-kertben járva-kelve is sok, Váradról elszármazott arcot lehetett újra látni, ám szombat délben, a Moszkva Gardenben (volt Promesse-nyárikert) már kimondottan számukra rendeztek találkozót, és a legendás Metropol együttest a középpontba helyezve „idézték meg a múltat”.

„Ugyanaz a szellemiség köt össze minket, és ezt képviselte a zene, a Metropol” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint ugyanis a váradiak büszkék származásukra, és bárhová is kerüljenek a nagyvilágban, közös hullámhosszon vannak. Ő volt az, aki születésnapja alkalmából méltatta Boros Zoltánt, a román közszolgálati televízió volt zenei szerkesztőjét, aki a Metropol Groupról készült, Égig érhetne az ének című filmjét bemutatva és az egybegyűlt ős-Metropol-tagokat megszólaltatva hozta picit még közelebb egymáshoz az együttes köré fonódott baráti társaságot.

Emlékeztetett arra, hogy a ’70-es években a zeneszöveg rendre hátsó üzenetet is hordozott magában. „Többet éreztünk belőle” – magyarázta. A találkozó jó alkalom volt arra is, hogy Trifán Laci egyperceseiből is ízelítőt kapjon a közönség, de egy közös „rum dalra” is összeállt a hallgatóság, amely aztán egy Trifán-Weinberger blues-improvizációra ütötte a ritmust.

Kapocs és önbecsülés

Amint azt már a csütörtök esti megnyitón a főszervező Zatykó Gyula megfogalmazta, a Szent László Napok „az önbecsülésünk megerősítéséről szól”, híd és kapocs kell hogy legyen a Váradon élő más nemzetiségűek felé. Tőkés László európai parlamenti képviselő a Szent László Napok értékfelmutatását és a megmaradás üzenetét hangsúlyozta, míg Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint ez az ünnepség tükrözi azt hogy a váradi magyarok „otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek.”

Hagyományok útján

A programok is erre utalnak, hiszen a kulturális kiállításoktól, a történelmi bemutatókon át a népi hagyományok átadásáig minden igényt kielégítő eseményt vonultattak fel a szervezők. „Jobb, mint a tavalyi” – mutatott rá lapunknak az egyik váradi hölgy, miközben épp a főzőversenyen látványkonyhát biztosító Andrea Mandara olasz mesterszakács standjánál állt sorban spagettiért.

Volt fogyasztó vendégük a magyaros ételeket készítő „amatőr” csapatoknak is, mint ahogyan a magyarországi Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület ősi receptje is jól sikerült. A kalodában fotózkodók mellett az egyesület mongol típusú jurtája küszöbét is egymás után lépték át a lábbeliket kívül hagyó látogatók, hogy utána bent megismerkedhessenek a honfoglaláskori szokásokkal.

A hagyományok mentén haladva a színes viseletbe öltözött néptáncosok fellépése mellett a park kézművessétánya is tartogatott érdekességet, hiszen nem mindennapi élményt nyújtott például a kiaggatott ostorok látványa, vagy épp a szarufaragó- és üvegfújómesterek portékái.

Találkozhattunk Nagyvárad egyetlen kalapkészítőjével, Dorina Mornával is, aki a Krónikának elárulta, miután divatházban dolgozott, a bankszakmát cserélte fel a kalapkészítésre, amelyet még szomszédjától, Kovács nénitől tanult ki majd húsz évvel ezelőtt. Mindent kézzel készít és minden portékája egyedi, hiszen bevallása szerint még ha akarna se tudna két teljesen egyforma fejfedőt készíteni.

„A kalap mindig is divatos volt, de sajnos a mai rohanásban elmarad ez a kiegészítő, de az igazi hölgyek, akik imádnak öltözni, azoknak legalább öt kalapjuk van” – magyarázta. Elárulta, hogy épp a héten vár egy fiatalt a műhelyébe, aki fürdőruhájához rendelt három különböző fejfedőt, de sokat dolgozik külföldi megrendelésre is. Talán amiatt is, mert árait a több napos kézimunka ellenére is reálisan szabja meg, nem szeretné ugyanis, ha a „szűk pénztárca” akadálya lenne a klasszikus kiegészítő viselésének. A mesterségét kis unokája folytathatja, aki már most nagy lelkesedéssel segít a nagymamának.

Bőségzavar társszervezőkkel

Idén a fesztiválhoz csatlakozó társszervezők révén a tavalyinál is bővebb volt a programkínálat, a három nap alatt egymást váltották a különböző típusú események. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gyülekezete például elhívta a magyarországi írót, Kubiszyn Viktort, akivel drogokról, irodalomról, függőségekről, szenvedélyről és hitről beszélgettek.

„Ez olyan téma, amely valamilyen szinten mindenkit érint” – mutatott rá a házigazda, Ráksi Lajos református lelkész. A függőséget őszintén bemutató Drognapló és Foglaltház szerzője pedig belső késztetésnek érzi, hogy újra és újra, saját tapasztalatait megosztva próbáljon meg másoknak is segíteni. „Olyan témák, amelyekről folyamatosan érdemes beszélni” – magyarázta.

Számára mélypontok sorozata, hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy kilábaljon a kábítószer éveken át tartó fogságából. „A legszomorúbb az volt, amikor ráébredtem arra, hogy belülről halott vagyok” – emlékezett vissza. Rámutatott, hogy ebből csak segítséggel lehet felépülni. „A legtöbbet sorstársak, leállt anyagosok tudnak segíteni. A kulcsszó viszont a hitelesség, ez pedig emberfüggő, attól függ, hogy ki kit tud hitelesnek elfogadni” – magyarázta. Tapasztalata szerint a legnagyobb veszély abban rejlik, ha az ember „nincs rendben önmagával”, ezért azt üzeni, hogy „ismerjük meg magunkat, mert ha már van egy belső tudatosság, akkor másképp viszonyulunk a kábítószerhez”.

Hölgyek örömére

A Moszkva kávézó Rhédey-kertben felállított sátrában mutatkozott be a Nőileg című magazin is, amely székelyudvarhelyi kiadójából erdélyi témákat és erdélyi személyiségeket hivatott bemutatni. „Mutassuk meg, amink van. Azokat az értékes embereket, akik nap mint nap tesznek valamit a közösségükben a közösségükért, miközben mi nem tudunk róla” – magyarázta Sebestyén Kinga felelős kiadó.

Női magazin lévén, nyilván a tipikusan hölgyeknek szánt témák, a divat, a mozgás, a gasztronómia, a kultúra sem hiányzik a tartalomból, és úgy érzik, hogy ilyen típusú magazinra is van igény a hazai piacon. Ismertségük növelésén folyamatosan dolgoznak, de az eddigi viszszajelzések pozitívak. Ahogy az a váradi közönségtalálkozó közvetlen beszélgetésén is kiderül célközönségük örömmel fogadta a magazint.

Úgy fogalmaztak, hogy végre van valami, ami közelebb hozza Erdélyt, mert kicsit úgy érzik, hogy „Erdély szétszórt, nem tudunk eleget egymásról, és ez a lap kicsit közelebb hoz minket egymáshoz” – mutatott rá Sebestyén. Szintén főként a nőket célozta meg a szinte egy időben zajló irodalmi délután is, amelyen Ugron Zsolna Erdélyi mennyegző című könyvéről beszélgetett a szerzővel Orbán Viktorné Lévai Anikó és Monár-Bánffy Kata.

A Quimby is összeráz

Ezalatt a Magyarországról hozott régi típusú fajátékok környéke gyermekzsivajtól volt hangos, mások pedig a lacikonyhák árnyékában várták a szombat esti Quimby-koncertet, amely alatt már közösen skandálták a jól ismert alternatív rock banda nevét, és majd dúdolták Kiss Tiborral és a szokás szerint vaduló Varga Liviusszal együtt a slágereket.

A koncerten – amelyre zsúfolásig megtelt a nagyszínpad előtti küzdőtér – ezrek csápoltak a jellegzetes hangzású dalokra. Az újabb számok mellett olyan klasszikusok is felhangzottak, mint a Fekete L’amour, a Hoppá vagy az Autó egy szerpentinen, sőt – miután Kiss Tibor egy ideig „sztrájkolt”, és nem volt hajlandó a koncerteken elénekelni a Csík zenekar által alaposan áthangszerelt dalt, arra hivatkozva, hogy azt már „elvették” a Quimbytől – a koncert végi ráadásban a jól ismert, „érfelvágósan” melankolikus, lassú szám, a Most múlik pontosan is fölcsendült.

A magyar napok vasárnap este is zajlottak, de ahogy arra Tőkés László már a megnyitó alkalmával rámutatott: önerőből is folytatni kell a harcot a szabadságért, meg kell találni a megfelelő eszközöket, amelyek a szülőföldön való megmaradást és boldogulást garantálnak.