2007. november 09., 00:002007. november 09., 00:00
„Nem vonzó szakma a sürgõsségi szakorvosé, hiszen állandó a terepjárás, óriási felelõsséggel jár, gyorsan és jól kell döntenie a mentõsnek a helyszínen\" – mondta el Ambrus. Nem mellékes az sem, hogy nem fizetik meg kellõképpen az orvosokat, a mentõszolgálatosok mindössze kétszázalékos fizetésemelést kaptak legutóbb – tudtuk meg dr. Ambrustól. A szakorvoskérdés megoldásához Péter Szilárd szerint törvénymódosításra is szükség lenne. A mentõszolgálat megbízott igazgatója elmondta, csak akadályt jelent az a három évvel ezelõtt megalkotott törvény, amelynek értelmében a frissen végzett orvosok nem kapnak gyakornoksági jogot. „Hiába államvizsgáztak sikeresen, ha nem sikerült megfelelõ pontszámot elérniük a szakosodási felvételin, nem kapnak gyógyítási jogot, így inkább külföldön keresnek munkát, ahol egyetemi végzettségükkel gyakorolhatják a szakmát\" – panaszolta Péter Szilárd. Jelenleg három Hargita megyei orvoskollégájuk vesz részt továbbképzésen Marosvásárhelyen, akik már ügyeletet végezhetnek, de mivel az a szabály, hogy egyetemi központban kell gyakornokoskodniuk, nem tudnak besegíteni a Hargita megyei kollégáknak. A háziorvosok együttmûködését várják Nagy segítség lenne az egészségügyi minisztérium által elrendelt háziorvosi ügyelet bevezetése is. Több európai országban ez mûködik, Romániában viszont a 70-es évek óta megszûnt. A háziorvosok a 2-es típusú, vagyis az olyan nem túl súlyos eseteket látnák el, amelyek amúgy is a feladatkörükbe tartoznak, s így nem foglalnák le az ilyen könnyebb esetek a súlyos, sürgõsségi ellátására kialakított mentõautókat. Ennek megvalósítása viszont nehézségbe ütközik, mivel a jelenlegi rendszer szerint a háziorvosok magánvállalkozók, így nem kényszeríthetik õket az ügyeleti szolgálatra. Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mindössze négy háziorvos vállal ügyeletet. A háziorvosok Péter Szilárd szerint túlterheltségükre hivatkoznak, valamint az alacsony fizetésre. Az évek óta tartó válságos helyzetet a mentõs asszisztensek továbbképzésével próbálják megoldani. Ambrus József elmondta, az asszisztenseknek köszönhetõen a betegellátás minõségén általában nem érzõdik a szakorvos hiánya. Az asszisztens viszont nem helyettesítheti teljesen a szakorvost. Az 1092-es törvény megszabja, hogy milyen beavatkozásokat végezhetnek a betegellátás során. „Amennyiben olyan beavatkozásra van szükség, amire nincs szakképesítésük, marosvásárhelyi szakemberektõl kell telefonon segítséget kérniük, ezalatt viszont értékes másodperceket veszítenek\" – mondta el Péter Szabolcs. Udvarhelyen és Csíkszeredában az öt szakorvossal és a besegítõ háziorvosokkal el tudják látni a sürgõsségi eseteket, Gyergyóban és Maroshévízen viszont súlyos a helyzet, hiszen ezeken a településeken nemcsak sürgõsségi szakorvos, de háziorvos sincs elég. Így csak asszisztensek szállnak ki a sürgõsségi hívásokra. Felszerelt mentõautókban nem lesz hiány A szakorvosok hiányával ellentétben a mentõautók kérdése megoldódni látszik, ugyanis a megyei mentõszolgálat jövõ augusztusig az egészségügyi minisztériumtól 33 autót kap, ebbõl már négy szállítókocsi és négy, háziorvosi ügyletre szánt autó megérkezett. „Teljesen modern autók, teljes felszereléssel, egyebek mellett újjáélesztõvel, EKG-vel ellátva, valamint mûholdas követõvel, rádióadóvevõvel\" – mondta el dr. Ambrus József. További 19 esetkocsira és egy rohamkocsira vár a mentõszolgálat a minisztérium részérõl.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.