Hirdetés

Orvoshiány a mentőszolgálatnál

Hargita megye: Az intézmény menedzsere szerint törvénymódosításokra lenne szükség. Mindössze öt sürgősségi szakorvosa van a Hargita Megyei Mentőszolgálatnak, noha dr. Péter Szilárd, a megyei mentőszolgálat menedzsere szerint 20 orvosra lenne szükség, hogy megfelelően el tudják látni a megye lakosságát. Dr. Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat orvos-igazgatója a Krónikának elmondta, évek óta probléma a sürgősségi szakorvosok hiánya, csak néhányan végeznek évente, s azok is inkább kórházban, mint mentőn dolgoznak.

2007. november 09., 00:002007. november 09., 00:00

„Nem vonzó szakma a sürgõsségi szakorvosé, hiszen állandó a terepjárás, óriási felelõsséggel jár, gyorsan és jól kell döntenie a mentõsnek a helyszínen\" – mondta el Ambrus. Nem mellékes az sem, hogy nem fizetik meg kellõképpen az orvosokat, a mentõszolgálatosok mindössze kétszázalékos fizetésemelést kaptak legutóbb – tudtuk meg dr. Ambrustól.

A szakorvoskérdés megoldásához Péter Szilárd szerint törvénymódosításra is szükség lenne. A mentõszolgálat megbízott igazgatója elmondta, csak akadályt jelent az a három évvel ezelõtt megalkotott törvény, amelynek értelmében a frissen végzett orvosok nem kapnak gyakornoksági jogot. „Hiába államvizsgáztak sikeresen, ha nem sikerült megfelelõ pontszámot elérniük a szakosodási felvételin, nem kapnak gyógyítási jogot, így inkább külföldön keresnek munkát, ahol egyetemi végzettségükkel gyakorolhatják a szakmát\" – panaszolta Péter Szilárd. Jelenleg három Hargita megyei orvoskollégájuk vesz részt továbbképzésen Marosvásárhelyen, akik már ügyeletet végezhetnek, de mivel az a szabály, hogy egyetemi központban kell gyakornokoskodniuk, nem tudnak besegíteni a Hargita megyei kollégáknak.

A háziorvosok együttmûködését várják

Nagy segítség lenne az egészségügyi minisztérium által elrendelt háziorvosi ügyelet bevezetése is. Több európai országban ez mûködik, Romániában viszont a 70-es évek óta megszûnt. A háziorvosok a 2-es típusú, vagyis az olyan nem túl súlyos eseteket látnák el, amelyek amúgy is a feladatkörükbe tartoznak, s így nem foglalnák le az ilyen könnyebb esetek a súlyos, sürgõsségi ellátására kialakított mentõautókat. Ennek megvalósítása viszont nehézségbe ütközik, mivel a jelenlegi rendszer szerint a háziorvosok magánvállalkozók, így nem kényszeríthetik õket az ügyeleti szolgálatra. Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mindössze négy háziorvos vállal ügyeletet. A háziorvosok Péter Szilárd szerint túlterheltségükre hivatkoznak, valamint az alacsony fizetésre.

Az évek óta tartó válságos helyzetet a mentõs asszisztensek továbbképzésével próbálják megoldani. Ambrus József elmondta, az asszisztenseknek köszönhetõen a betegellátás minõségén általában nem érzõdik a szakorvos hiánya. Az asszisztens viszont nem helyettesítheti teljesen a szakorvost. Az 1092-es törvény megszabja, hogy milyen beavatkozásokat végezhetnek a betegellátás során. „Amennyiben olyan beavatkozásra van szükség, amire nincs szakképesítésük, marosvásárhelyi szakemberektõl kell telefonon segítséget kérniük, ezalatt viszont értékes másodperceket veszítenek\" – mondta el Péter Szabolcs. Udvarhelyen és Csíkszeredában az öt szakorvossal és a besegítõ háziorvosokkal el tudják látni a sürgõsségi eseteket, Gyergyóban és Maroshévízen viszont súlyos a helyzet, hiszen ezeken a településeken nemcsak sürgõsségi szakorvos, de háziorvos sincs elég. Így csak asszisztensek szállnak ki a sürgõsségi hívásokra.

Felszerelt mentõautókban nem lesz hiány

A szakorvosok hiányával ellentétben a mentõautók kérdése megoldódni látszik, ugyanis a megyei mentõszolgálat jövõ augusztusig az egészségügyi minisztériumtól 33 autót kap, ebbõl már négy szállítókocsi és négy, háziorvosi ügyletre szánt autó megérkezett. „Teljesen modern autók, teljes felszereléssel, egyebek mellett újjáélesztõvel, EKG-vel ellátva, valamint mûholdas követõvel, rádióadóvevõvel\" – mondta el dr. Ambrus József. További 19 esetkocsira és egy rohamkocsira vár a mentõszolgálat a minisztérium részérõl.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés