2007. szeptember 06., 00:002007. szeptember 06., 00:00
A négynapos rendezvénysorozat az örmény templom kertjéből induló történelmi sétával kezdődik, melynek során András Szabolcs tanár kalauzolja el az érdeklődőket azokra a helyekre, ahol a város neves örmény személyiségei éltek. A Pro Art Galériában 18 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitót követően Becsek Garda Dezső történész Gyergyószentmiklósi örmények, Veress Ilka szociológus pedig Etnikaiidentitás-narratívák a szamosújvári örmény közösség körében címmel tart előadást. Este David Yengibarian harmonikaművész lép fel a művelődési ház színháztermében. Pénteken nyílik Zárug Béla és Zárug Katalin Örményországról szóló fotókiállítása, később az örmény gasztronómia remekeiből szerveznek ételkóstolót. Szombaton Gazdovits Miklós örménységkutató Az erdélyi örmények történetéből című könyvét mutatják be, vasárnap emléktáblát avatnak Gyergyószentmiklós első polgármestere, Orel Dezső tiszteletére.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.